Paradigmaváltás az Alzheimer-kór kapcsán: új formát és okot azonosítottak a tudósok

Hírek
2024. május 07. 15:19

Szinte mindenkinél kialakul, akinél fennáll a következő állapot.

A kutatók most először azonosították az Alzheimer-kór új, genetikai formáját és annak konkrét okát.

Mi az az Alzheimer-kór?

Az Alzheimer kór demencia gyakori típusa, melynek során bizonyos fehérjék rakódnak le az agyban és amiatt plakkok keletkeznek. Ez negatív hatást gyakorol az idegsejtek működésére, károsítja az ingerület átvitelt, ami a sejtek pusztulásához vezet. Az ingerületvezetésben részt vevő anyagok mennyisége csökken, az agysejtek pedig fokozatosan elhalnak. Ennek következtében a memória, a gondolkodás, a viselkedés és a szociális készségek megváltoznak és fokozatos hanyatlásnak indulnak.

Az ApoE4 gén

A tudósok már régóta ismerik az ún. ApoE4 nevű gént - már tisztában voltak azzal, hogy megnöveli az Alzheimer-kór kockázatát, melynek túlnyomó többsége 65 éves kor után következik be. Egy hétfőn közzétett kutatás szerint azonban azoknál az embereknél, akik nem egy, hanem két kópiát hordoznak ebből a génből, az több, mint csupán egy kockázati tényező - ez a betegség oka - írja a The Guardian.

- A két ApoE4 kópiával rendelkező egyének több mint 95%-ának van az Alzheimer-kór patológiája az agyban vagy az általunk elemzett biomarkerekben" - mondta Dr. Juan Fortea, a kutatás társszerzője. Vagyis ez a variáns nemcsak kockázati tényező, hanem okozója is a betegségnek. (Bár a tanulmány nem derített fényt magának a demencia kialakulásának kockázatára azoknál az embereknél, akiknek két ApoE4-kópiájuk van.)

Áttörő tanulmány

A kutatók a vizsgálatban 3297 agydonor boncolási eredményeit elemezték, melynek során megfigyelték, hogy az ApoE4 két másolatával bíró 273 ember közül majdnem mindegyiknél jelentkeztek az Alzheimer-kór jelei.

Ezen kívül a tudósok több mint 10000 ember klinikai adatait is megvizsgálták, így kiderült, hogy 65 éves korukra a két ApoE4-kópiával rendelkező 519 páciens közül majdnem mindnél abnormális volt az Alzheimer-kórban szerepet játszó fehérje, az úgynevezett béta amiloid szintje az agy-gerincvelői folyadékban. A kutatásból az is kiderült, hogy azoknál, akik az ApoE4 két példányát hordozták, a tünetek 7-10 évvel korábban, körülbelül 65 évesen jelentkeztek.

Ezen eredmények igen fontosak az Alzheimer-kór jobb megértésében és ezáltal hozzájárulhatnak a hatékonyabb terápia létrehozásában. Jelenleg az állapot nem gyógyítható, a kezelés célja a tünetek romlásának lassítása.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Alzheimer-kór: van, aki védett a leépülés ellen?



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# Alzheimer-kór# áttörés# felfedezés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk