Sokkal gyakrabban el kellene mennie erre a rákvizsgálatra, mint hinné!

Hírek
2024. február 26. 17:34

A mellrákszűrést érintő ajánlások, különösen ami a kezdő életkort és a gyakoriságot illeti, folyamatos vita tárgyát képezik.

Az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság hivatalos folyóiratában, a Radiologyban frissen megjelent közlemény új perspektívát nyújt a mellrákszűrés fontosságáról. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a 40 éves korban kezdődő, és legalább 79 éves korig évente ismételt mellrákszűrés minimális kockázatokkal jár csupán, miközben ezen szűrési módszer vezet a halálozás lehető legnagyobb mértékű csökkentéséhez.

A mellrák a nők körében a második leggyakoribb daganatos halálok

A kutatások által megerősített tények alapján a mammográfiás szűrésen való rendszeres részvétel akár 40 százalékkal is csökkentheti a mellrákból eredő elhalálozást. Ugyanakkor a tanulmány megállapítja, hogy jelenleg csak az érintett nők fele vesz részt az éves szűrővizsgálaton.

Ez az új kutatás arra ösztönzi az érintetteket, hogy vegyék figyelembe a rendszeres mellrákszűrés fontosságát, mivel ez minimális kockázatokkal jár, és hozzájárulhat a mellrákból eredő halálozás jelentős csökkentéséhez. A felismerés fontos lépés lehet a népegészségügyi stratégiák további fejlesztésében, hogy még több nő élvezhesse a hatékony korai diagnózis és kezelés előnyeit.

„A mellrákszűrést érintő ajánlások, különösen ami a kezdő életkort és a gyakoriságot illeti, folyamatos vita tárgyát képezik” – mondta el Debra L. Monticciolo, a Dartmouth Geisel School of Medicine (Hanover, New Hampshire) radiológus professzora.

Mikortól javasolt a szűrés?

Az amerikai Betegségmegelőzési Szolgálata Munkacsoportja (USPSTF) 2009-ben 50 éves kortól kezdődő kétévenkénti mellrákszűrést javasolt, de ez országszerte jelentős részvételi visszaesést eredményezett. 2023-ban az USPSTF az ajánlását módosította, 40 és 74 év közötti nőknek kétévente szűrést javasolva. Ezzel szemben az Amerikai Radiológiai Kollégium, a Mellvizsgálati Képalkotó Társaság és a Nemzeti Átfogó Daganatügyi Hálózat továbbra is évenkénti szűrést támogat 40 éves kortól jó egészség esetén. Monticciolo és csapata a 2023-as mellrákszűrési eredményeket újraelemzésével

négy szűrési ütemezést vetettek össze:

  1. 1 A 40–79 évesek évenkénti szűrése digitális mammográfiával vagy tomoszintézissel 41,7% halálozáscsökkenést mutatott.
  2. 2 Az 50–74 és 40–74 évesek kétévenkénti szűrése 25,4% csökkenést eredményezett.
  3. 3 A 40–74 évesek kétévenkénti szűrése 30% csökkenést eredményezett.
  4. 4 A 40–79 évesek évenkénti szűrése a legalacsonyabb téves pozitív aránnyal (6,5%) és a legkevesebb jóindulatú eredményű szövettani mintavétellel (0,88%) járt.

„Tanulmányunk legfontosabb üzenete az, hogy a 40 éves korban kezdődő és legalább 79 éves korig évente ismétlődő szűrés csökkenti leginkább az összesített halálozást, ezen a módon kerülhető el a legtöbb daganatos haláleset, és ez biztosítja a legtöbb megnyert életévet" – hangsúlyozta Monticciolo.

Az emlőrák tünetei

Az emlődaganat első érzékelhető tünete az emlőben kialakuló, fájdalmatlan csomó vagy megvastagodott szövet, amelyet a beteg saját maga fedez fel, illetve szűrővizsgálat vagy egyéb okból végzet klinikai vizsgálat során derül rá fény.

A növekedő tumor jelei lehetnek:

  • szöveti megvastagodás vagy csomó az emlő(k) területén;
  • az emlő(k) méretének vagy alakjának megváltozása;
  • váladékozó emlőbimbó (mamilla) (különösen, ha a váladék véres);
  • a mellbimbók elváltozását, kifekélyesedését;
  • csomó vagy duzzanat a hónaljban;
  • az emlő bőrének egyenetlensége, kipirosodása, fekélyesedése;
  • az emlő bőrének behúzódása;
  • kiütés vagy hámlás az emlőbimbó körül;
  • az emlőbimbó alakjának megváltozása (például befelé fordulása);
  • az emlőben vagy a hónaljban kialakuló fájdalom, amely nem kapcsolódik a menstruációs ciklushoz.

A fenti tünetek bármelyikének észlelése nem feltétlenül jelenti az emlőrák meglétét, de fontos az alapos kivizsgálásuk.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mellrák: ezzel a vizsgálattal már korán kimutatható az emlődaganat



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: teol
# mellrák# szűrés# emlődaganat# Kutatás# mammográfia# emlőrák

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk