Ezeket látta már?

Így búcsúztak a mentősök tiszaújvárosi bajtársuktól, akit nem tudtak megmenteni

mentő, mentők, sürgősségi, gyász

Hosszasan küzdöttek a mentősök Barna Sándor életéért, de már nem tudták megmenteni. Szívszorító sorok.

"Saját bajtársukhoz riasztották tegnap a Szikszói és az Encsi Mentőállomás egységeit. A mentők ugyan perceken belül helyszínre értek, de Barna Sándor gépkocsivezető bajtárs életét a hosszas újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni. Sándor 2005 óta szolgálta odaadóan hivatását, kezdetben a Szikszói Mentőállomáson, majd a megye több állomásán is teljesített szolgálatot" - olvasható az OMSZ közösségi oldalán.

A posztból kiderült, hogy Sándor 2010-től a Tiszaújvárosi Mentőállomás bajtársi közösségének lett nagyra becsült és szeretett tagja. Az életmentő tiszta szívéből szerette hivatását, rengeteg szakmai képzésen vett részt, megszámlálhatatlan életet mentett meg és rengeteg rászorulónak segített a 13 év alatt. Bajtársai rendkívül segítőkész és jószándékú embernek ismerték, aki fiatalabb bajtársait mindig csendesen, mosolygósan terelte a jó irányba. Miután eredeti szakmája kőműves volt, szabadidejében több mentős házának építését is segítette.

"Hirtelen halálával betölthetetlen űrt hagy maga után. Isten nyugosztalja!" - búcsúztak a mentősök elhunyt bajtársuktól.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ha orvosi ügyeletre van szüksége, ezt a számot kell hívnia februártól

Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához