Ezeket látta már?

Beomlott egy iskola mennyezete: négy diák megsérült

iskola, baleset, beomlott mennyezet, sérülés

Beomlott egy iskola mennyezete az erdélyi Ladamos (Loamnes) községben, Szeben megyében, négy diák könnyebben megsérült.

A baleset a községhez tartozó Alamor település általános iskolájában történt, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Az osztályteremben csak a négy, 11 és 15 év közötti diák tartózkodott, amikor beomlott az álmennyezet. - írta a Szeben megyei vészhelyzeti felügyelőség tájékoztatása alapján a Hotnews.ro hírportál.

Az iskola igazgatója a Turnul Sfatului megyei lapnak elmondta: a gipszkartonlapokból álló álmennyezet a szünetben omlott be, amikor a diákok zöme nem volt a teremben. Hozzátette: szerencsére nem egyből szakadt le, mert akkor tragédia is történhetett volna. A tanteremben 13 diák tanul összevont osztályban, ötödik és nyolcadik osztályosok.

Az omlás pillanatában a helyiségben tartózkodó két lány és két fiú kisebb sérüléseket szenvedett, nyaki fájdalmakra panaszkodtak és a karjukat is fájlalták. A mentősök a nagyszebeni gyermekkórház sürgősségi osztályára szállították őket kivizsgálásra.

Maria Greavu, Ladamos község polgármestere az Oradesibiu.ro hírportálnak elmondta: az álmennyezet leomlását a huzat és az erős szél okozhatta, a diákok épp szellőztettek, amikor a baleset bekövetkezett. Társaik hívták az 112-es segélyhívó számot, az áldozatok eszméletüknél voltak, amikor a mentősök kiérkeztek.

Erdélyben decemberben történt hasonló eset, amely tragédiába torkollott

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg egyharmada dőlt össze december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, és az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány egyike is súlyosan megsérült, ő a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban hunyt el pár héttel a tragédia után. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál, és ennek keretében több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szörnyű baleset: áramütés ért egy óvodást

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

mentők

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához