Ezeket látta már?

Kiment rokonai sírjához a temetőbe a borsodi férfi- nincsenek szavak arra, ami ezután történt

mentő, újraélesztés, borsod, sürgősségi

A legyesbényei férfi a fiával ment ki a temetőbe.

"A fiával látogatta meg a legyesbényei temetőben nyugvó rokonokat az a 70 év körüli férfi, akihez a mentők gyors segítségét tegnap. A férfi teljesen elgyengült mire felért a domb tetején levő sírhoz, majd összeesett. Fia azonnal értesítette a mentőket, majd megvizsgálta édesapját, aki ekkor még lélegzett" - olvasható az OMSZ közösségi oldalán.

A posztból kiderült, hogy a mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben vonalban maradt a fiúval, és folyamatosan újravizsgáltatta a beteget. A férfi légzése hamarosan teljesen összeomlott, így a telefonon kapott instrukciók szerint fia megkezdte az újraélesztését, amit perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytattak. A beteg életéért vívott küzdelem még sokáig zajlott a sírok között, végül az időben megkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek. A férfit kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ilyen a láb, ha mélyvénás trombózisa van - 5 jel, amire figyeljen

Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához