Ezeket látta már?

Közel 14 milliárd forint jutott kiváló magyar kutatások támogatására

kutatók, állami támogatás, egészségügy

Több mint 360 kutató és kutatócsoport részesül költségvetési támogatásban összesen 13,8 milliárd értékben – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A közlemény szerint az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a tudományos életpálya különböző szakaszaira épülő pályázati kategóriákban támogatnak kiválósági alapon kutatási projekteket, hozzájárulva a magyar kutatók és nemzetközi szintű tudományos eredményei erősítéséhez.

A projektek értékelésének középpontjában a kutatások társadalmi és intellektuális hatása áll – tették hozzá.

Jelezték, hogy

"idén a Neumann János Program keretében közel 80 milliárd forint kutatói és innovációs támogatás áll rendelkezésre, aminek része a 13,8 milliárd forintos pályázat."

Ennek keretében a kutatók saját kezdeményezésein alapuló projektek előmozdítják a hazai tudományos élet kiválóságainak szakmai fejlődését, eredményes munkáját és nemzetközi elismertségének növekedését – emelték ki.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett OTKA pályázati felhívásokra idén csaknem négyszeres volt a túljelentkezés: három kategóriában mintegy 1400 érvényes pályázat érkezett az idei felhívásokra, a pályázók több mint fele olyan fiatal kutató volt, aki 12 éven belül szerzett tudományos fokozatot – ismertették.

A nyertesek 41 százaléka 40 év alatti, köztük a legfiatalabb 28 éves, míg a legidősebb nyertes pályázó 77 évesen indítja kutatási projektjét – tették hozzá.

Kifejtették, hogy a pályázatok értékelése a korábbi éveknek megfelelően többszintű eljárásban, több mint 2000 egyéni bíráló és 33 szakértői testület részvételével történt; az értékelés során főszerepet játszott az adott projekt tudományos jelentősége, újszerűsége, várható eredményei, valamint azok tudományos és társadalmi hasznosítása.

Emellett fontos szempont a pályázó kutatók nemzetközi kiválósága, azaz a korábbi kutatói teljesítmények, a publikációk számával és idézettségével mérhető tudományos eredmények is – fűzték hozzá.

A közlemény szerint az eredményhirdetés kapcsán Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta:

„a kormány célja a költségvetési forrásokból finanszírozott kutatások gazdasági, társadalmi és intellektuális hatásainak erősítése, a hazai kutatói utánpótlás erősítése és a nemzetközi mércével mért, teljesítményre ösztönző tudományos életpálya támogatása, amit a Neumann János Program is kiemelt prioritásként rögzít. Ehhez hagyományosan hozzájárulnak az OTKA-típusú pályázati konstrukciók”.

Úgy folytatták, hogy az államtitkár hozzátette: jó hír, hogy a pályázatokon egyre aktívabbak a kutatói utánpótlást jelentő fiatalabb generációk, éppen ezért a minisztérium további 335 millió forinttal egészítette ki az eredetileg előirányzott 13,5 milliárdos keretösszeget, hogy minél több pályakezdő kutató részesüljön támogatásban, valamint a következő időszakban még nagyobb súlyt fektetnek a fiatal kutatók támogatására a kiválósági alapú kutatási pályázatokban. A kormány célja, hogy a jelenlegi egymillió magyar lakosra jutó mintegy hatezer kutató száma kilencezerre nőjön az évtized végére.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Áttörés két vérbetegség kezelésében: zöld utat kapott egy génterápia

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához