Ezeket látta már?

Már hazafelé tartott a mentős, amikor észrevette, mi történt ezzel az idős nővel az utcán

omsz mentők életmentés elájult sürgősségi

Jókor voltak jó helyen a mentők - a közeli rendőrkapitányságról is többen a beteg segítségére sietettek.

'Tegnap este autóval tartott hazafelé szabadnapos győri bajtársunk, amikor arra lett figyelmes, hogy egy 60 év körüli nő hirtelen összeesett az utcán, majd többen is odasietettek hozzá" - írta az OMSZ közsségi oldalán.

"A tapasztalt mentőápoló rögtön félreállt és megvizsgálta az asszonyt, aki már nem lélegzett, így megkezdte az újraélesztést. A szemtanúk eközben mentőt hívtak, mentésirányító bajtársunk pedig azonnal több egységet riasztott a helyszínre. Ez idő alatt a közeli rendőrkapitányságról is többen a beteg segítségére sietettek, köztük egy újabb győri bajtársunk, aki az életmentés mellett rendőrként is szolgálja hivatását. A két életmentő egymást váltva küzdött a nő életéért, amit a perceken belül helyszínre érkező mentőegység emelt szinten folytatott. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!'

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Fejvesztve menekült a garázsából, amikor megtudta, mi harapta fejen

Forrás: OMSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához