Ezeket látta már?

Váratlanul rátámadt társaira egy gimis fiú! A szakértők a miértet keresik

sürgősségi, pszichés probléma, kiskorú

A most gimnazista korú fiúval gyerekkorától akadnak gondok, de arra azért senki sem számított, hogy egyszer majd hirtelen, látszólag a semmiért megkéseli a csoporttársát.

Nem tett vallomást és a bűnösségét sem ismerte el az a fiatal, aki a vád szerint késsel támadt egyik osztálytársára 2022 őszén Budapesten, egy első kerületi középiskolában.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a fiú egy budapesti középiskola tanulója volt, akit gyermekkorától kezdve pszichés problémák miatt kezeltek. Az esemény 2022. október 10-én történt, amikor az egyik szünetben a fiú a hátizsákjában behozott 16,5 centiméter hosszúságú kést a ruhájába rejtette. Ezt követően beszélgetni kezdett néhány csoporttársával. Váratlanul, minden látható ok nélkül, hátulról többször megszúrta egyiküket fej- és nyaktájékon. A támadás után a fiú eldobta a kést, majd kiment a folyosóra, ahol várakozott. Az eset súlyos támadásnak minősül, és az elkövető ellen előre kitervelt emberölés kísérletének vádjával indult eljárás a törvényszék előtt.

Az RTL Híradó felhívta a figyelmet arra, hogy a most 19 éves fiú a kés mellett egy kalapácsot, egy ollót és egy másik kést is magához vett, ezeket napokon át hordta a táskájában. Beszámolójuk szerint az előkészítő ülésen is zavartan viselkedett, alig hallhatóan mondta, hogy nem kíván vallomást tenni. Bűnösségét nem ismerte be, és a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le.

A törvényszék hangsúlyozta, hogy bár a megkéselt fiú nem sérült meg súlyosan, a sérülései 8 napon belül gyógyulók voltak, az elkövetés eszköze, annak mérete, a többször is megszúrt testtájékok miatt komolyabb sérülés, illetve a sértett halálának reális lehetősége is fennállt.

Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Az orvosszakértők szerint beszámítható volt a támadás idején, a védelem azonban ezt vitatja.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tragikus népirtásra derült fény egy ősi DNS vizsgálat során

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

sürgősségi

Forrás: RTL Híradó
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához