Ezeket látta már?

Szívinfarktus tüneteivel vitte el a mentő a híres filmsztárt

szívinfarktus, szívroham, Jamie Dornan, Gordon Smart fenyő búcsújáró lepke hernyó

Jamie Dornan portugáliai nyaralása alatt hirtelen kórházba kellett szállítani.

A szürke ötven árnyalata és a Belfast 41 éves színésze tavaly a Good Morning Britain műsorvezetőjével, Gordon Smarttal és néhány barátjukkal Portugáliában nyaraltak. - írja a New York Post.

A velük történtekről Smart mesélt a minap egy podcastműsorban. Felidézte, hogy egyik napról a másikra, mindketten rejtélyesen rosszul lettek.

„Az első nap remekül éreztük magunkat, rengeteget golfoztunk, elmentünk szórakozni, rengeteg bort ittunk, aztán rátértünk az eszpresszó martinikre. De a következő nap már abszolút szörnyű volt.”

Dornan és Smart először másnaposságra gyanakodtak, de idővel egyre egyértelműbb tüneteik lettek.

„Bizsergés a bal kezemben, majd csiklandozás a bal karomban. Egy háziorvos fia vagyok, és azonnal arra gondoltam, hogy szívrohamom van. Szóval azonnal rohantam a kórházba.”

Mint kiderült, a rosszullétet a fenyő búcsújáró lepke hernyója okozta, amivel előző nap a golfpályán találkoztak

„Kiengedtek a kórházból és amikor visszaértem a szállodába, láttam, hogy Jamie is rosszul van, éppen a vérnyomását mérték. Jamie azt mondta: Gordon, körülbelül 20 perccel azután, hogy elmentél, elzsibbadt a bal karom, elzsibbadt a bal lábam, elzsibbadt a jobb lábam, és egy mentőautó hátsó ülésén találtam magam!”

Smart elmesélte, hogy a kórházi dolgozók nem hittek a szemüknek, amikor meglátták, hogy kit hoznak be a hordágyon, és többen autogramot és közös fotót kértek a színésszel.

Miért olyan veszélyes ez a hernyó?

Április-májusban, a 2-3 cm hosszú, kékesen csillogó feketésszürke hernyók jelennek meg, oldalaikon fehér és vörösbarna tükörfoltokkal. Ezek előrehaladott állapotban nagy fészket építenek a fatörzs és a lombkorona védett részén. Éjjel kivezetik a hernyók a fészket, és több sorban a leveleket rágják le egészen a főérig. Reggel visszatérnek a fészekbe, amit más madarak, kivéve a kakukk, nem viselnek el, főként a szúrós csalánszőrök miatt.

Bár az allergiás reakciók ritkák, a hernyók gyakran okozhatnak viszkető bőrkiütéseket, kötőhártyagyulladást, légszomjat, légzőszervi irritációt és gyulladást. Ha a kertünkben ilyen hernyók jelennek meg, fontos szakember segítségét kérni. A szakember védőfelszerelésben, védőszemüvegben, maszkban és kesztyűben távolítja el a fészeket.

A tölgy búcsújáró lepke Magyarországon elterjedt, de szerencsére tömeges szaporodással csak nagyon ritkán találkozunk.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Egyhelyben ül, és ezt érzi közben? Ilyen, amikor tényleg a szívroham kerülgeti!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szívroham

Forrás: new york post
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához