Ezeket látta már?

Viták az egészségügyben: mutatjuk, ki mellett áll az emberek többsége

egészségügy, egészségügyi reform, MOK, törvény, vita

A felmérés azt követően készült, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tiltakozást indított az egészségügyi reform alaposabb átgondolásáért.

Az egészségügyi reform eszközeként a MOK többek között a háziorvosokat arra buzdította, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendszerre érvényes szerződéseket, a kórházi doktorokat pedig arra, mondják fel az önkéntes túlmunka-szerződéseiket. Erre válaszul a kormány átnyomott az Országgyűlésen egy, a MOK-ot gyengítő törvényt, amelyben eltörölték a kötelező kamarai tagságot.

A kormány és az orvosok konfliktusáról készített egy reprezentatív kutatást a Publicus Intézet a Népszavának. A reprezentatív felmérés 1012 fő megkérdezésével valósult meg, a magyarországi felnőtt lakosságot kérdezték meg, életkor, nem és iskolázottság szerint.

A válaszadók 62 százaléka szerint az orvosok akciója a betegbiztonság javításáért zajlik

A válaszadók többsége csupán 18 százalék tartotta úgy, hogy az felelőtlen és éppen ellentétes következménnyel jár. Ez azért fontos, mert az orvosok tiltakozásáról a kormány azt állította, hogy az veszélyezteti a betegellátást. Az ellenzéki szimpatizánsok 88 százaléka tartja azt, hogy az orvosok a betegbiztonság javításáért küzdenek.

A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy a kormányzat és az orvostársadalom vitájában ki az, aki valóban a betegek érdekeit képviseli?

A többség (53 százalék) inkább az orvosok mellé állt

  • 10 százalék adott igazat a kormánynak,
  • 23 százalék pedig kifejezetten megengedő e kérdésben: a kabinetet és a doktorokat is a betegérdek valódi képviselőiként fogadta el.

A kormánypárti táborban a legtöbben (45 százalék) úgy látta, mindkét fél jót akar

  • 17 százalék az orvosokat,
  • 21 százalék pedig a kabinetet tartja inkább „betegbarátnak”.

Az ellenzékiek 92 százaléka az orvosok pártján áll. A bizonytalanoknál sem nagyon működik a kormánypropaganda: ott 60 százalék az orvosokat, 4 százalék a kormányt, 14 százalék mindkettőt, míg 16 százalék egyiket sem tartja betegpártinak.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

MOK: "Ajkán semmi sincs rendben, és máshol sem lesz!"

Forrás: népszava
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához