Kardiológia
Előzze meg a trombózist!
Dohányzik? Esetleg túlsúlyos, nincs megelégedve táplálkozási szokásaival? Ezeknek az együttes hatója bizony megnöveli az esélyét a trombózis kialakulásának. Október 13-án, a Trombózis Világnapján erre is felhívták a figyelmet.
Lassabb pulzus, mint általában
Kérdés: Tisztelt Doktornő/Doktor úr!Kb. 2008 óta van kardiofóbiám (folyamatos pulzus méricskélés, mostanaban vérnyomás is), aminek súlyossága valtozó. Akkoriban egy italozas másnapjan 120 körüli pulzussal mentünk el az orvoshoz, aminek sürgősségi lett a vége, mert felszaladt 170-re. De vegülis pániknak lett beállitva, kaptam placebo mennyisegű béta-blokkolót és hazaküldtek. Na szóval ezóta figyelem magam állandóan. Viszont, hogy azt a 120-ast miért vettem észre, arra már nem emlékszem. Valamiért picit korábban is figyeltem a pulzusomat. Ekkoriban 70 kg körül voltam. De ugorjunk előre 9 évet.Jelenleg 31 éves vagyok. Nem sportolok, szinte egész nap az asztalnál ülök informatikusként. Elég idősen kezdtem a föiskolában, most végeztem pár hónapja. A főiskola alatt nagyjából rendben voltam lelkileg, csak vizsgák előtt szaladgált fel a pulzusom olyan 130-as tartományba. De kb. 1 éve kezdödött a szakdolgozatom írása, és ezidő tájt nyilván idegesebb lettem. Kisebb pánikrohamok, dolgozat leadása környékén szúró/nyomó érzés mellkas tájékon. Igen, én is idegességnek tudtam be, illetve még mindig kb. 80%-ig biztos vagyok benne, hogy az volt.No de vége lett a sulinak (tavaly november), bizonyítvány a kézben, de az idegesség nem tűnt el. Elkezdtem méricskélni a vérnyomásomat is, amiből sajnos szintén szokás lett. A szakdolgozat alatt lefogytam a kezdeti 68 kg-ról kb. 62-re. De ez is normális, hiszen kb. 1500 kalóriát ehettem maximum. Gondoltam alultáplált vagyok és nem is eszek jókat (de rosszakat se, semmi alkohol, kávé vagy hasonlók), úgyhogy átálltam vegán étkezésre (ez 100%, hogy nem volt gond, mert okosan csináltam) és összességében megnöveltem a kalória bevitelemet. Sokkal több gyümölcs, zöldség, jóféle magvak, B12, D-vitamin+K2 pótlás, ... stb. Ennek az lett az eredménye, hogy az emésztésem felgyorsult (korábban heti 2-3 széklet volt, ezután már minden nap), de a napi 2200-2300 kalória úgy tünik nem volt elég ilyen emésztés mellett, mert leadtam további 2 kilót. Jelen pillanatban is 60 kg vagyok (181 cm magasság mellett). Lelkileg? Nem lett jobb, épp ellenkezőleg. Pánikrohamok heti rendszerességgel (150-170-es pulzussal), folyamatos idegesség (de az igazi, nem a köznyelvi), remegő érzés. Ebben az állapotban voltam kb. március közepéig. Ezidő alatt megfigyeltem a vérnyomásomat és pulzusomat alaposan (következö értékek nyugodt állapotban mérve):Vérnyomás átlagban 100/60 körül (óvodás koromban is 110/70 körül volt, iskolai papirokon meg 130-140/80-90, bár ez utóbbiaknál ideges voltam, nem tudom mennyi lehetett alapból otthon).Pulzus késő este illetve ébredéskor: 55-60.Pulzus nap közben asztalnál: 70-80.Állva (pár perc után mérve): 85-95.Lassú séta kutyával: 105-120.További néhány info. Már 9 éve is esténként éreztem/hallottam a szívdobbanásaimat az ágyban, de ez is felerősödött az utóbbi időben. Vagyis már nappal is, ülve (nyugiban), de főleg fekve, egyszerűen érzem, ahogy dobog a szívem. Nem gyorsan, tempó is jó, csak egyszerüen bemozgatja a testem az alacsony vérnyomásom ellenére is. Lefekvéskor meg konkrétan zavaró tényező, bár nem fáj.Nyakamon is tisztán kivehetők a dobbanások. Lehet ez az egész amiatt, hogy nagyon le vagyok fogyva? Nálam vékonyabb, kisebb lányok se érzik általában, szóval fura. Ja, és amikor kitapintom a nyakamon a pulzust, mintha 1-1 ütés valamivel erősebb lenne a többinél. Nem úgy, hogy felborít, de érzem tisztán. Vagy ez normális?Néha van mellkasi tompa nyomás érzésem, föleg a szegycsont környékén illetve alatta (NEM mögötte). És/vagy hátban is gerinc környékén, de az inkább szúró érzés. Én ezt is betudom idegességnek, mert nem rosszabb mozgásra se, sőt. Mit gondol?No de most jön az, amiért elsősorban írok: március végén gyakorlatilag pár nap leforgása alatt az összes pulzus értékem jóval alacsonyabb lett. Így valahogy:Pulzus késő este, ill. ébredéskor: 50-56Nap közben asztalnál: 57-70, de inkább 60 környékénÁllva: 70-80Séta: 80-90.Ezek az értékek fantasztikusak. Csak nagyon hirtelen jöttek, úgy, hogy semmivel se vagyok nyugodtabb. Illetve valahogy mégis. Megvannak ugyanazok az ideges gondolatok, kényszeres tevékenységek, de mégis kevésbé izgatott (csiklandozós érzés) a fejem. Tudom ez furin hangzik. Lehet, hogy azért van ez, mert lassabb lett a keringésem. Nem tudom eldönteni, hogy a nyugalomól lett-e lassabb a pulzusom, avagy fordítva.A vérnyomásom nagyjából ugyanaz maradt, talán csak pár ponttal ment lejjeb (szisztolés föleg), tehát közelít a mágikus 90/60-hoz.De nem érzem magam gyengébbnek, mint korábban (korábban is az voltam már eleve). Nincs konkrét szédülő érzésem, csak akkor van valami hasonló, ha meglátom ezeket a szokatlan értékeket.Amik történtek kb. azidő tájt, hogy beállt ez a nagy változás:- leálltam a glutén fogyasztásával (semmi kenyér), mert ez állitólag gyulladásokat okozhat a testben, akár agyban is, azoknál is, akik nem bizonyitottan glutén érzékenyek- mivel nem fogyasztok tejterméket, naponta 1 db 250 mg-os kálcium tablettával pótolok (magnézium az több, mint valószínü, hogy rendben van)- korábban megyek aludni (hajnal 2 helyett, 22-kor), de összességében ugyanannyit alszom- napi sófogyasztásom (elektrolitok miatt írom ezt is) átlag 5 g körül van. Ezt korábban dél után vittem be, de mostmár reggeltől elosztom az egész napra- újra elkezdtem enni húst és tojást, hogy könnyebben be tudjam vinni a kalóriákat (mégse jön össze), de a vegán étkezés egészséges alapja maradt- itt megjegyzem, hogy folyadékot eleget fogyasztok, de korábban is így volt. Kb. 2 liter tiszta víz. szinte semmi más.- 1 darab kb. 500 mg-os DHA-EPA kapszula (omega3). Találtam utólag egy olyan tanulmányt, amiben diákoknak 2 hétig adtak napi 1000 mg-ot és átlagban 5,9 ponttal alacsonyabb lett a nyugalmi pulzusuk. Lehetséges, hogy ez (is) áll a háttérben?Lehetséges, hogy ezek a dolgok (esetleg a naposabb idövel egyetemben) ekkora változást idéztek elő? Vagy inkább szervi gond, neadjisten szívgyengeség vagy valami?Tudom, el kéne mennem az orvoshoz. El is fogok, de egyelőre ideges vagyok már csak a vizsgálatok gondolatától is, gondoltam leírom jó alaposan a helyzetemet és megkérdem mit gondol róla így hirtelen.Elöre is köszönöm!
Keringés+hasi panaszok
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő!Novemberben ritkán mellkasi fájdalmat kezdtem érezni. 3 hete ezek a fájdalmak sűrűsödtek (napi 6x-7x). A fájdalom a mellkas 2 közel állandó pontján, a szegycsonthoz közel, jobbra és balra jelentkezik. Nem csak fizikai terhelés esetén, van, hogy nyugalomban jön rám, de amilyen hirtelen jön, pár másodperc múlva el is múlik. A vérnyomásom 140/80 Hgmm körül mozog, a pulzus változó (71-85, de néha 120 fölé is ment, igaz olyankor valószínűleg azért, mert rástresszeltem). Szintén kb. 3 hete a fejem is fáj, nem túl erősen, de minden nap más területen! (Vannak napok, amikor nem fáj.) Ezen kívül a gyomrom is szokott fájni.Csináltak EKG-t, szívultrahangot, de azt mondták nincs bajom (engem kicsit aggaszt, hogy azt olvastam, ezek csak akkor mutathatnak ki problémát, ha vizsgálat közben is fáj a mellkasom, de akkor pont nem fájt).Ezután refluxos problémára kezdtünk gyanakodni a háziorvosommal. Böfögni az átlagnál kicsit gyakrabban szoktam, de nem érzem, hogy savas lenne. Az emésztésem is rossz, hasmenésem nincsen, de a széklet mindig nagyon híg. Most szedek napi 2x20 mg Pantoprazol-t. A gyomorfájást enyhítette, már csak ritkán jelentkezik, főleg akkor, ha régen nem ettem semmit. A mellkasom azonban még mindig fáj alkalmanként, és az emésztésem sem javult. Csak nemrégiben figyeltem fel rá, ezért nem tudom mióta van így, de a testhőmérsékletem is mindig 37,2 C fok körül van. Ezen felül fáradékony vagyok, a kezeim is mindig hidegek, valamint ha dobban egyet a szívem, a hasamon és a mellkasomon is látom a kis emelkedést.18 éves férfi vagyok, nem dohányzom, nem iszom, nem vagyok túlsúlyos (180 cm, 74 kg). Ellenben kissé szorongós típus vagyok. Heti 5 súlyzós + kardióedzést végzek max. 75%-os intenzitással.Válaszát előre is köszönöm!
Homlok nyomás
Kérdés: A homlokomat nyomta a vér, aztán éreztem, ahogy visszaszáll a fejembe a vér, és nagyon szédültem, mitől lehetett?
Pitvari sövényhiány
Kérdés: Tisztelt Szakértő!
Mitralis prolapsus
Kérdés: Üdvözlöm! A problémám a következő lenne: kb 2-3 hete voltam szív ultrahangon, ahol megállapították, hogy az egyik billentyűm meg van domborodva! Azt mondta, hogy ezen kívűl semmi problémám nincs, és infarctusra nem lát esélyt. Concort írt 5 mg-os-ból, egy felet kell szednem reggel, mert amúgy is voltak panaszaim, ami miatt felkerestem. Rendesen szedem azóta a gyógyszert, de mégis vannak mellkasi panaszaim. Nyom a mellkasom, olyan mintha "ráülnének", néha kicsit furcsán kapok levegőt és ilyenkor hatalmas pánik tör rám, és attól rettegek, hogy valami bajom lesz. Félek egyedül lenni. Nagyon sokat vagyok egyedül a 1,5 és 3 éves gyerkőcökkel, mert párom rengeteget dolgozik. Túl sok minden szakad a nyakamba. Lehet esetleg szervi baj, kell komoly következményektől tartanom vagy ez csak idegi alapon történik? Fiatal vagyok még, mert csak 24 éves leszek. Válaszát előre is köszönöm!
Extrasystole
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr/Nő!36 éves nő vagyok, irodai munkát végzek. Pontosan 2 évvel ezelőtt elhunyt a nagyapám, akihez szoros szálak fűztek, így halála után hamarosan egy-egy extrasystole jelentkezett nálam. Azt vettem észre, mintha egy-egy ütést kihagyna a szívem minden egyéb tünet nélkül. Akkor jeleztem az orvosom fele, aki megnyugtatott, hogy pszichésen a gyász miatt van. Javulóban voltam, bár javasolták a Frontin /0,25 mg/ szedését, ha nagyon kellemetlen lenne. Már javulóban voltam, amikor édesapám is elhunyt, akkor szintén felerősödtek a panaszok, azaz napi 20-30 ilyen "félreütésem" volt. Voltam EKG, terheléses EKG vizsgálaton, mindent rendben találtak. Ahogy telt az idő, ismét javultam, a Frontint lecsökkentettem, ahogy csak tudtam, és Magne B6-ot szedek helyette. Azt észrevettem, hogy mindenszentekkor többször volt extrázásom, karácsonykor úgyszintén. Ha elmegyek a családommal kikapcsolódni, pl. nyáron 7 napig Olaszországban voltam, egyetlen extrám nem volt, és egy hónapja voltam wellnessben három napot a családdal, akkor sem volt semmi tünetem. Érdeklődnék, hogy mit tegyek? 155 cm magas, 53 kg vagyok, vérnyomásom 110-130/70, ha itt a jó idő máris kerékpárra ülök, sokat tekerek. A családom nagyszerű, van egy okos 8 éves kislányom, de egyszerűen nem tudom feldolgozni a két halálesetet és nagyon megkeserítik ezek az ütések az életemet. Folyton a pulzusomat figyelem, vajon mikor üt mellé? Ha mégsem a szívemmel van baj, okozhat-e ez a későbbiekben ott valamit? Most készülök szív UH-ra, bár a kardiológusom szerint a megnyugtatásom miatt csinálja meg, de nem lenne rá szükség.Nagyon köszönöm válaszukat!
Vérhígító
Kérdés: Tisztelt Orvosszakértő!65 éves, nő vagyok. 2016.májusában pitvarfibrillációm volt, mely 24 órán belül visszaállt a normál ritmusba. Azóta nem jelentkezett eltérés, 24 órás Holter és a terheléses vizsgálatom is normális volt. Kérdésem, hogy a vérhígítót, amit szedek, mennyi idő elteltével állíthatom le? Indokolt-e tovább szedni? A másik, hogy a leállítás fokozatosságát hogyan érhetem el, pl. a reggeli adag elhagyásával? (Természetes vérhígító tulajdonsággal rendelkező táplálékkiegészítőket is szedek.)Előre is köszönöm válaszát.