Ezeket látta már?

Köszönet az egészségügyi szakdolgozóknak – jótékonysági díjátadó az MTA székházában

MTA, egészségügyi dolgozó, köszönet, koronavírus

A koronavírus okozta veszteségek enyhítése és az egészségügyben dolgozók támogatása – e két cél érdekében kezdeményezett gyűjtést 2021-ben az MTA 194. közgyűlése.

A beérkezett egyéni felajánlások alapján összegyűlt több mint 12 millió, az MTA hozzájárulásával együtt 20 millió forintot az MTA Elnökségének határozata alapján a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kapta. A jótékonysági gyűjtést az MTA Székházában rendezett ünnepség zárta, ahol több mint 200 egészségügyi szakdolgozó munkáját díjazták.

Az MTA 186. közgyűlése még 2015-ben döntött arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia – társadalmi felelősségvállalása részeként – lehetőséget teremt az akadémikusok, illetve az MTA köztestületének minden tagja számára, hogy jövedelmük egy általuk meghatározott részét jótékonysági célra ajánlják fel.

A koronavírus kihívásai

A beérkezett adományokat az MTA számláján elkülönítve tartják nyilván, a felhasználás célját minden évben a Közgyűlés határozza meg a következő rendes közgyűlésig tartó időszakra. Ennek nyomán az MTA 194. közgyűlése 2021. tavaszán határozatot fogadott el arról, hogy a 2022. évi májusi közgyűlésig a gyűjtés célja a koronavírus okozta veszteségek enyhítése és az egészségügyben dolgozók támogatása legyen.

A közgyűlési határozat nyomán az MTA Elnöksége arról döntött, hogy a 2021‑2022. évi jótékonysági gyűjtésre beérkező felajánlásokat a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) számára juttatja el. Az indokolás szerint a Covid-19 embert próbáló kihívás elé állította az egész magyar társadalmat, de a legnagyobb teher talán az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra hárult. Az egészségügyi szakdolgozók munkája alapvető fontosságú, áldozatos és felelősségteljes tevékenységük nélkül egyetlen kórház vagy szociális gondozó intézmény sem működhetne.

A MESZK a koronavírus-járvány ideje alatt kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó egészségügyi szakdolgozók közül összesen 210 egészségügyi szakdolgozót (10-10 főt a megyei szervezetekből és 20 főt a budapesti területi szervezetből) javasolt szakmai kitüntetésre és ezzel együtt az MTA jótékonysági gyűjtéséből és az MTA saját felajánlásából származó adományok átvételére.

A szakmai kitüntetést egészségügyi szakdolgozók kapták

Szakmai kitüntetésben azok a közvetlen betegellátásban részt vállaló egészségügyi szakdolgozók részesülhettek, akik teljesítették az alábbi kritériumokat is:

  • legalább 5 év egészségügyben végzett munka és szolgálat,
  • érvényes MESZK kamarai tagság,
  • közvetlenül a covid-ellátásban végzett tevékenység a pandémia kezdete óta;
  • a kollégák, a rábízott tanulók és az átirányított kollégák szakmai fejlődésének támogatása a covid-ellátásban,
  • a betegutak és az oltási kampányok lelkiismeretes szervezése;
  • az ápolástudományt előre vivő szakmai tevékenység végzése a pandémia ideje alatt,
  • munkáltatói támogatást kivívó, kiemelkedő szakmai tevékenység,
  • etikus magatartás,
  • a munkahelyi közösségen belül példaértékű emberi magatartás és szakmai munka tanúsítása.

Az elismeréseket Erdei Anna, az MTA főtitkára és Balogh Zoltán, a MESZK elnöke adta át a díjazottaknak. Köszöntőjében Erdei Anna azt mondta, hogy az ünnepségen az Akadémia 18 ezer köztestületi tagja, vagyis lényegében az egész magyar tudós közösség fejezheti elismerését, nagyrabecsülését és háláját a magyar egészségügyi szakdolgozóknak a pandémia során tanúsított helytállásukért. Hozzátette, hogy a járvány nehéz hónapjai alatt a gyógyítók és a kutatók egyedülálló módon találtak egymásra. Páratlan gyorsasággal kerültek életmentő tudományos felfedezések a laboratóriumokból a rendelőkbe és a betegágyakhoz.

Rekordszámú kutatónő az MTA új doktorai között - olvasson tovább!

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2004-ben alakult, mintegy 60 ezer tagot számláló köztestület. Érdekképviseleti küldetése melletti kiemelt feladata továbbképzések, szakmai konferenciák szervezése megyei, regionális és országos szinten. Programjain éves szinten 16-18 ezer szakdolgozó vesz részt. További kiemelt feladatai közé tartozik az egészségügyi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kialakításában való közreműködés, valamint a vizsgabizottsági tagok delegálása a szakmai vizsgákra.

Forrás: MTA
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához