Lát képeket a fejében? Egy egyszerű teszt segíthet felismerni az afantáziát

De mégis mi az az afantázia?

Amikor arra kérik, hogy képzeljen el egy almát, egy arcot vagy egy tájat, vajon valóban „látja” maga előtt a képet, vagy inkább csak tudja, hogyan néz ki? Bár sokan természetesnek veszik a belső vizualizáció képességét, nem mindenki gondolkodik így. A becslések szerint a világ népességének mintegy 1–4 százaléka úgy él, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig képes mentális képeket felidézni. Ezt az állapotot nevezik afantáziának.

Az afantázia sokáig rejtve maradhat. Ennek egyik oka az, hogy nehéz összehasonlítani a saját belső élményeinket másokéval. Ha valaki soha nem „látott” képeket a fejében, könnyen hiheti azt, hogy ez mindenkinél így működik. Hasonló a helyzet azokkal is, akiknek nincs belső monológjuk – az úgynevezett anendofáziával élők gyakran csak beszélgetések során döbbennek rá arra, mennyire eltérően dolgozik az elméjük.

Mit jelent pontosan az afantázia?

Az afantázia nem betegség, nem pszichiátriai vagy neurológiai rendellenesség, hanem az idegrendszer működésének egy változata. Az érintettek nem képesek akaratlagosan vizuális mentális képeket létrehozni. Az Aphantasia Network meghatározása szerint ilyenkor az ember hiába próbál elképzelni egy tárgyat, egy emléket vagy egy szeretett személy arcát, nem jelenik meg előtte belső kép.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az afantáziával élők „üres fejjel” gondolkodnának. Gondolataik inkább fogalmakra, tényekre és tudásra épülnek. Tudják, hogy egy lónak négy lába, sörénye és farka van, de ezt nem egy belső „film” formájában élik meg. Fontos hangsúlyozni: ez az állapot önmagában nem igényel kezelést, és nem jár együtt automatikusan tanulási vagy memóriazavarokkal.

Létezik objektív teszt az afantázia kimutatására?

Sokáig az afantázia felismerése kizárólag önbeszámolón alapult: az érintettek elmondták, mit tapasztalnak – vagy éppen mit nem. Ez azonban óhatatlanul szubjektív. Ezen szeretett volna változtatni a Sydney-i Új-Dél-Wales-i Egyetem (UNSW) kutatócsoportja, amely 2022-ben egy ígéretes, objektív módszert mutatott be.

A kutatás – amely az eLife tudományos folyóiratban jelent meg – abból indult ki, hogy a pupilla mérete nemcsak a valódi fényingerekre reagál, hanem a képzeletben megjelenő képekre is. A vizsgálat első részében olyan résztvevőket vontak be, akik élénk vizuális képzelőerőről számoltak be. Szemmozgást és pupillatágulást mérő eszközt viseltek, miközben világos és sötét formákat láttak, majd később ugyanezeket a formákat kellett elképzelniük.

Az eredmények meglepően egyértelműek voltak. A pupilla nemcsak a valódi világos és sötét ingerekre reagált, hanem akkor is szűkült vagy tágult, amikor a résztvevők csupán elképzelték ezeket. Ráadásul minél élénkebbnek írták le a mentális képeiket, annál erőteljesebb volt a pupillareakció. Joel Pearson professzor, a kutatás vezetője ezt úgy értelmezte, hogy ez az első valóban biológiai, objektív jelzője a mentális képek élénkségének.

Mi történt az afantáziával élő résztvevőknél?

A vizsgálat következő szakaszában olyan embereket vontak be, akik korábban már afantáziáról számoltak be. Náluk a pupilla a valós fényingerekre teljesen normálisan reagált. Amikor azonban csupán elképzelniük kellett a világos vagy sötét formákat, a pupillaméretük lényegében változatlan maradt. Ez markánsan különbözött a vizuális képzelőerővel rendelkező csoport eredményeitől.

A kutatók egy további csavarral is ellenőrizték, valóban erőfeszítést tesznek-e az afantáziával élők. Olyan feladatot kaptak, amelyben egyszerre több alakzatot kellett elképzelniük. Ilyenkor a pupilla kitágult, ami jól ismert jele a megnövekedett mentális terhelésnek. Ez arra utal, hogy az érintettek nem „feladják” a feladatot, hanem más – nem vizuális – módon próbálnak mentális reprezentációt létrehozni.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy az afantázia valóban létező, mérhető jelenség, nem pusztán szubjektív élmény. Ugyanakkor azt is megerősíti, hogy az afantáziával élők gondolkodása nem hiányos, csak eltérő. Korábbi vizsgálatok szerint képesek összetett vizuális munkamemória-feladatokat megoldani, még akkor is, ha nem használnak mentális képeket.

A szakemberek szerint ezek az eredmények közelebb vihetnek egy egyszerű, objektív diagnosztikai módszerhez. Bár rutinszerű „afantázia-tesztről” még nem beszélhetünk, a pupillareakció mérése ígéretes irány. Emellett a kutatás arra is emlékeztet, mennyire sokféleképpen működhet az emberi elme – és hogy a saját belső élményeink korántsem általánosak.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!