Ezeket látta már?

Segítségnyújtás Ukrajna

Meleg tea, szendvics, tolmácsolás: a Vöröskereszt az ország több pontján segíti a menekülteket

segítségnyújtás Ukrajna, Ukrajna, menekült, Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt elsődleges feladata az ukrán-orosz háború első napja óta, hogy minél hatékonyabban vegyen részt a menekültek fogadásában és ellátásában.

A Magyar Vöröskereszt a jelenlegi helyzetben a felmerülő igények alapján igyekszik helytállni és mozgósítani erőforrásait, ám a helyzet folyamatosan változik. Sokan mozdultak meg, és ajánlották fel támogatásukat a háború kitörése óta, azonban a konfliktus várható húzódása miatt a kezdeti lendületet hosszabb távon is fent kell tartani.

Meleg tea és szendvics a Keletinél

A Vöröskereszt fővárosi szervezete a Budapest Bike Maffia-val szoros együttműködésben múlt hét óta a Keleti pályaudvarnál segíti az érkezőket és a továbbutazókat, ahol meleg teával, instant levessel, gyümölcsökkel, kis kiszerelésű üdítőkkel, instant kávéval, bolti szendvicsekkel várják a menekülőket, emellett higiéniai eszközök például tusfürdő, sampon, krémek, dezodor vagy babaápolási termékek biztosításával igyekeznek segíteni. Akiknek szállásra, vagy orvosra van szüksége, őket önkénteseik és munkatársaik tájékoztatják a további lehetőségekről.

Megnyitotta kapuit a Híd Kárpátaljáért összefogás keretében a Magyar Vöröskereszt által fenntartott raktár Aranyosapátiban, ahol a Karitatív Tanács szervezeteinek felajánlott adományokat tudják tárolni, válogatni és a szükségleteknek megfelelően kiosztani itthon vagy akár Kárpátalján is.

A humanitárius válság alatt eddig rengetegen, már külföldről is (pl. Olaszországból, Németország) ajánlották fel segítségüket és juttattak el megyei szervezeteinkhez több tonnányi tárgyi adományokat (tartós élelmiszerek, tisztítószerek, higiéniás termékek, ásványvíz) – ezeket a felajánlásoknak is akkor tudják a leghatékonyabban eljuttatni a menekülőknek, ha teljeskörűen rálátnak az országosan felmerülő igényekre.

Sokan kelnek át Csengersimánál a határon

A Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete egy hete kapott riasztást, hogy a csengersimai határátkelőhelyen a belépésre várakozók száma megnövekedett, így humanitárius segítségnyújtásra van szükség. Románián keresztül is érkeznek menekültek, akik autóval hagyták el Ukrajnát, és a belépésre való hosszú várakozás után élelemre és meleg teára van szükségük.

A megyei szervezet a lónyai Segítségponton továbbra is ellátást biztosít 0-24 órában, amely során folyamatosan segítik az érkező menekülteket sokszor tolmács segítségével.

A Magyar Vöröskereszt H-HERO egészségügyi csapata Barabáson és Záhonyban folytatta egészségügyi ellátását, Záhonyban két különböző telephelyen működnek, egy középiskolában és egy vasútállomáson.

Az elmúlt hetekben a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatói önkéntes szolgálatot teljesítettek, támogatásukkal segítették az oda érkező menekültek ellátását. A leltári feladatokban besegített az egyik menekült is, aki szintén orvostanhallgató volt a Kijevi Egyetem orvosi karán, jelenleg azt fontolgatja, hogy önkéntesként csatlakozik a H-HERO csapatához, és Magyarországon fogja folytatni a tanulmányait.

Adományok Kárpátaljára

Az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Szervezete jelenleg is saját feladatainak ellátására koncentrál, ehhez Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet folyamatos segélyszállítmányokkal járul hozzá. Hamarosan munkaruhát is fognak nekik biztosítani társadalmi vállalkozásuk jóvoltából. A héten már a negyedik segélyszállítmány is megérkezett Miskolcról Kárpátaljára. Csaknem 60 millió forint értékben egyebek mellett tartós élelmiszereket, gyógyszereket, tábori ágyakat juttattak el Ungvárra, ahol a helyi segélyszervezet munkatársaival is találkoztak. A két szervezet évek óta szoros kapcsolatban áll, a Magyar Vöröskereszt folyamatos segítséget nyújt a kárpátaljai szervezetnek. Az ukrán-orosz konfliktus kezdete óta már több mint 100 millió forint értékű adomány érkezett Kárpátaljára a Magyar Vöröskereszt által.

Múlt hét óta Biharkeresztesen, Ártándon és Püspökladányon is segíti a Hajdú-Bihar Megyei Szervezetünk a román határnál belépő ukrajnai menekülteket. Az ide érkező, itt várakozó menekülteket élelmiszerrel, itallal, higiéniás termékekkel tudják ellátni az összegyűjtött adományoknak köszönhetően, illetve szükség esetén pszicho-szociális segítségnyújtást is biztosítanak a megyei szervezet munkatársai és önkéntesei.

Békés Megyei Szervezetünk a határátlépéskor élelmiszert, csokoládét, kekszet, vizet, üdítőt és higiéniás szereket oszt Lőkösházán az Ukrajnából vonattal érkezőknek, illetve az útlevél ellenőrzésre várakozóknak sokszor 8-900 fő részére a hajnali órákban is egészen az utolsó vonat érkezéséig.

Információs pontot is üzemeltetnek

A győri befogadó pontok után, ahol átmeneti szállást biztosítanak az ukrán menekültek számára, a hegyeshalomi határátkelőnél is nyílt egy információs pont, amelyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Vöröskereszt üzemeltet.

Az érkezőket tartós élelmiszerekkel, információkkal segítik, a babák ellátásához szükséges eszközökkel is készülnek, de egészségügyi ellátásban is támogatást tudnak nyújtani a vöröskeresztes dolgozók és a képzett önkéntesek.

TBC, kanyaró, vérhas: nagy a járványveszély Ukrajnában a WHO szerint - olvasson tovább!

Több mint egy hete megszületett az első ukrán kisbaba a győri kórházban, akinek a kórházból haza térve külön szobát rendeztek be, orvos és védőnő is meglátogatta, illetve a megyei szervezet munkatársai és önkéntesei is folyamatosan segítik az ellátását.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához