Szén-monoxid: a néma nyugtató? A kutatók szerint az íztelen, színtelen, szagtalan szén-monoxid gáz nem csak a környezetre jelent veszélyt, hanem az embereknek is mérgező. A járművek és a generátorok kipufogógázában lévő szén-monoxidot néma gyilkos néven is emlegetik, mert nagy mennyiségben történő belégzése az idegrendszer és a szív károsodása miatt (gyors) halált okoz.
Magyarországgal együtt összesen 17 európai országban indul vizsgálat arról, hogy a környezetben leggyakrabban előforduló szennyező anyagok milyen koncentrációban vannak jelen az "átlagos európai népesség" szervezetében, és azok milyen egészségi kockázatot jelentenek - közölte az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
Öt gyilkos étel? Egy híres japán színész 1975-ben halt meg egy gömbhalvacsorától, a közelmúltban pedig egy 15 éves lány halt bele abba, hogy megcsókolta a barátját, aki korábban mogyorót evett. 2003-ban kilenc botswanai diák vesztette életét metilalkohol tartalmú ital fogyasztása következtében.
Még a 19. században fordult elő egy heroikus orvosi kísérlet, amikor a kutató Tourey, a Francia Akadémia tagja, halálos dózisú sztrichninoldatot ivott meg – és túlélte. Azért, mert a halálos mérget aktív szénoldattal együtt fogyasztotta el…
A passzív dohányzás növeli a halláskárosodás kockázatát a tizenéveseknél. A passzív dohányzás a tizenéveseknél jelentősen növeli a halláskárosodás kockázatát - állapították meg amerikai kutatók felmérésükben.
Fontos, és meglehetősen elhanyagolt terület ez… A téma legjobb hazai szakértőjének Dr. Zacher Gábornak tankönyvi fejezete alapján készült… ami szomorú talán az egészben, hogy a gyógyszermérgezések leggyakoribb oka öngyilkossági szándékból fakad.
Szándékosságot állapítottak meg a kínai hatóságok a tejtermékek nitrites szennyezése miatt múlt héten indított nyomozás során, és őrizetbe vettek egy gyanúsítottat. A nitrittel szennyezett tejtől három gyerek meghalt, és harminchat megbetegedett. A Sajtóadatbank összeállítása az elmúlt közel egy évtizedben nyilvánosságra került szándékosan elkövetett mérgezéses esetekről.
A pókméreg jobb potencianövelő, mint a V...? A legtöbb ember kicsit izgatottá válik, mikor meglát egy nagy pókot, de azok számára, akiket megmar a brazil vándorpók, ez az "izgalom" új jelentést nyer, ugyanis a pók méreganyaga erekciót vált ki a férfiaknál.