Alacsonyabbak a szennyezett környezetben élő gyerekek! Alacsonyabbak azok a gyerekek, akik szennyezett környezetben élnek, és vérükben magasabb egyes vegyi anyagok szintje - állapították meg orosz fiúk felmérése alapján kutatók.
Azoknál a gyerekeknél, akiknek az édesanyja a terhesség alatt különböző növényvédő szerek hatásának volt kitéve, sokkal gyakrabban tapasztalható figyelemzavar a fejlődésük és felnövekedésük során, állítják amerikai kutatók. A foszfátot tartalmazó növényvédő szerek bizonyítottan hatással vannak az emberi agyra.
Ólommérgezés következtében már legalább 400 gyermek vesztette életét március óta Nigéria északnyugati részén az Orvosok Határok Nélkül (MSF) jelentése szerint.
A bauxit vöröses színű kőzet, az alumíniumgyártás alapanyaga. Ennek első lépéseként megőrlik és kiszárítják, majd úgynevezett lúgos feltárással (nagy nyomás alatt nátrium-hidroxiddal főzik) a kinyerni kívánt alumínium tartalmú timföldet állítanak elő. Az eljárás mellékterméke a hátramaradó anyagokat tartalmazó vörösiszap. Egy tonna timföld előállításakor közel ugyanannyi vörösiszap keletkezik, melyet alulról és oldalról szigetelt - szerencsésebb esetben fedett - tározókban helyeznek el.
Ólommérgezést szenvedett több munkás a Margit híd ólmozott festékkel védett hídelemeinek bontása közben - értesült szerdán a TV2 Tények című műsora.
Toxikus baktérium végzett volna világhódító Nagy Sándorral? A mitológiai Sztüx-folyóban élő toxikus baktérium okozhatta III. Alexandrosz makedón király, azaz világhódító Nagy Sándor (Kr.e. 356-323) halálát - állítják amerikai kutatók, akik elméletüket a Barcelonában ezen a héten zajló XII. Nemzetközi Toxikológiai Kongresszuson adják elő.
A nyaralás során eljuthatunk olyan országokba is, ahol különböző mérges állatok csípése, harapása valós veszélyt jelent. Utazás előtt érdemes tájékozódni az adott országról ebben a tekintetben is. Cikkünkben egy általános összefoglalót adunk néhány veszélyes állatcsoportról. Bemutatjuk, hogy milyen tünetekkel jár ezek csípése, harapása, hogyan segíthetünk az áldozaton, és hogyan kerülhetjük el ezeket a baleseteket.
Több száz féle növényvédő szert tartalmaznak a zöldségek és gyümölcsök! Összesen 365 különböző növényvédő szer nyomaira bukkantak az európai piacokon árult zöldségekben és gyümölcsökben egy vizsgálat során.