Depresszív gondolatok
Kérdés: Nagy fokú depresszióban szenvedek,már évek óta.
A gyógyszerek nem segítenek:rivotrill és paroxat.Aludni nem tudok,fájnak az ízmaim. Fáradtabban kelek mint fekszem.
Mindig azt érzem bizonyítanom kell,munkahelyem stresszes,itthon sem különb.Hiperaktív lányom van,magatartás és tanulási gondokkal.Segítségem nincsen.Mindent csak őrlök magamban.Most meg még terhes is lett és megakarja tartani.
én eközben már annyira kivagyok,hogy érzem egy szikra és kész vége mindennek. Feladom nem kűzdök se érte se magamért,Minek nincs értelme. Senki nem ért meg legalább is én úgy érzem. Boldog szeretnék lenni és nem mindig arra gondolni,mennyi minden jön még.
Ha megfelelő tanácsot tud nekem adni valaki és pénzembe nem kerül(albérlet és igen kemény)akkor én még egyszer megpróbálok küzdeni és felállni és boldogságot remélni.
Segítsenek nekem ha tudnak, kérem.
Válasz:
Köszönöm igen részletes és meglehetősen elkeseredett hangú beszámolóját mindennapi életükről. Valóban nem lehet könnyű, felteszem hogy lányát egyedül neveli, ezért őrlődik magában. Nehéz ebben a helyzetben tanácsolni valamit, különösen így a virtuális térben, ahol minden eléggé személytelen...
Az előzményekről, esetleges betegségekről semmit nem sikerült megtudni, az is lehet hogy rávilágított volna bizonyos dolgokra, és a családi körülmények, szülők, tágabb családi kör, szociális beilleszkedés, barátok...
Banálisnak hangzik, az életben számos esetben tűnnek kilátástalannak a dolgok, mert "úgy rendeződnek" hogy jóval több a gond, mint az öröm. Én nem akarom hibáztatni a "jelenkort", de az tény, hogy minden csak a fogyasztást, és az élvezeteket "harsogja", ha egy kicsit benéz a média falai mögé is.
Dolgozni, élni nyilván kell, a gyermekét feltehetően egyedül nevelte fel, különösebb támogatás nélkül, ezért is adódhattak egyéni problémák, a hiperaktivitás, a tanulási nehézségek. Érdemes tudnia, hogy manapság egyáltalán nem ritkák a tanulási problémák, zavarok, számos gyerek van, aki ezek miatt nem képes befejezni az iskoláit... Esetleg későbben, amikor már jóval nehezebb munka vagy család mellett.
A családra, rokonokra azért rákérdeznék, saját közelebbi családjától sem kapott segítséget az évek során?
A munka ma sokunknak elég sok stresszel jár, főként a létbizonytalanság érzése, hogy lehet hogy másnap már nem kell menni, ez igen nyomasztó lehet.
Elmozdulási pont azonban mindig van, és ezzel kellene élni.
Talán a lányával kapcsolatos személyes viszonyát kellene átgondolnia, és kettejük kapcsolatán változtatni, megpróbálni elengedni, hiszen feltehetően már nagykorú.
Ez a legnehezebb, de ha ebben a kérdésben tudna előrelépni, az mindkettejüknek sokat segítene, a "feszült" anya-gyermek reláció helyett azonos szintű partnerként próbálná/k egymást kezelni, és talán segíthetne az "énüzenet" küldése, nem pedig a kritika. Sok esetben többet ér a "nekem fáj... nekem nem tetszik... stb." énüzenet, mint egy direkt kritika, hogy "....ilyen... meg ilyen vagy..."
Ami még beválhat, amellett hogy albérletet nem könnyű fenntartani, és minden pénzbe kerül, időnként ki kellene szakadni a mindennapos robotból és mókuskerékből, lehet hogy erre elegendő egy séta, egy régi kedvtelés felújítása, valamilyen csoporthoz csatlakozás (kirándulók, táncklub, kézművesség, bármi ami kreatív) és azonnal lenne sikerélménye, ami valóban igen fontos. Higgye el nemcsak Önnek, mindenkinek...
Érdemes lenne a pszichiáter szakorvost újra felkeresni mindenesetre, a kezelés újragondolása céljából, ez így úgy tűnik, nincsen rendesen "beállítva"!
Remélem, tudtam néhány szempontot felvillantani Önnek,
"a felhők felett mindig kék az ég..."
üdvözlettel:
