Orvosi léleksimogató: megható sorokat osztott meg az anyaságról a magyar doktornő
Dr. Mangó Gabriella háziorvos gyönyörű gondolatokat osztott meg arról, hogy egyszerre mennyire szép és nehéz anyának lenni.
Hova tűnt 20 év? Hogyan lettek a kicsi gyerekekből önálló, dolgozó felnőttek? Hogyan változik az évek során az anya szerepe a gyerekei életében? - ezekre a kérdésekre keresi a választ a doktornő.
"Elgondolkodtam ma azon, hogy amíg a gyerekeim kicsik voltak, a gyere reggelizni, ebéd, mostál fogat?, irány az iskola, az ovi, a logisztikák... hogy Istenem soha nem lesznek nagyok ezek a gyerekek, gondoltam. Egyik kicsi, másik se nagy, éjszakázás, csak úgy, mert kell az anya, vagy hányás, hasmenés, láz miatt. Az egyik kisfiam asthmás... ennyi gyerek mellé kell egy orvosi diploma. Munka, család, főzés, esti mesélés, játszótér... soha véget nem érő készenlét, odafigyelés, feladatok.
Aztán valahogy eltelik húsz év. Nem tudom ki dugta el, vagy ki ásta el és hová, de a drága pici karonülő kisfiam nagy szőrös "jeti"-vé változott, megnősült, csajozik, bulizik, dolgozik, és nem értem hirtelen, hogy a napi rutin, az én családban betöltött szerepem, a kondérfőfelügyelője, az éjszakai műszakos, az otthon felejtettem a tornazsákot légyszi gyere már be vele... hová lett? És én, ami eddig voltam, akkor most mivé lettem? Ki vagyok én?
Most "csak" három gyerek van már itthon. Nem hét. A legkisebb is tizenhárom éves nagylány, aki sokszor mondja, hogy de anya, nem vagyok már kicsi.
Életközép? Útkeresés? Vagy az út megvan, de a hely csúszott meg kicsit? Naponta feltett kérdések, amikor keresem a tükörben is régi önmagam.
A család mindig család marad. Egy összetartó, elfogadó, egymást segítő közösség. És amikor a nagy "jetik" dolgába épp belekotyognék észt osztva, nem azért teszem, mert nem bízom meg bennük, hanem mert a megszokott sémám szerint működöm: én vagyok a mindig tudok mindent nagy.
Holott...
...kisfiam nézz már rá a számítógépemre, mit nyomtam el, nézzed már meg mi a fenéért nem működik a tévékapcsoló, és kislányom!, nem keveredett hozzád a fekete nadrágom?...
Szóval minden átalakul.
Többször vesz körbe a csend, többször tudok leülni megnézni a naplementét, vagy a napfelkeltét és ragadok ott egy-egy sorozat előtt hajnalig. Vagy egy könyvbe feledkezve.
Hogy a covid adott és ad bőven feladatot? Vannak helyzetek, amelyek nem pótolhatóak semmivel. Amikor egy esti ölelés után a nyakad köré fonódik egy kicsi kar, és azt súgják a füledbe: szeretlek anya.
Ha valaki rájött hová ásták el az elmúlt húsz évemet, szóljon, kiásom.
És amikor a fölém magasodó, engem ölelő fiatalemberekre és lánykákra ránézek szeretnék még melléjük bújva elaludni, belélegezni azt az illatot, amely a soha vissza nem hozható babaillat.
Angyalok ők, akiket azért kaptunk, hogy tanuljunk tőlük és többek legyünk.
Állítsuk meg, kérlek, néha az időt!" - olvasható a léleksimogató posztban.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!
Olvasta már?
