Ezeket látta már?

A hangunk alapján diagnosztizálható akár a rák is?

betegsség rák tumor diagnosztizálása hang alapján

Egy új kutatásban azt vizsgálják, hogy az emberi hang finom változásainak segítségével diagnosztizálható-e a rák.

Egy 14 millió dolláros kutatási projekt indul az Egyesült Államokban, amelynek célja, hogy kiderüljön, diagnosztizálható-e a rák, illetve több más betegség az ember hangmintáiban bekövetkező finom változások érzékelésével. A Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) által finanszírozott projektet a Dél-Floridai Egyetem kutatói a New York-i Weill Cornell Medicine-vel, 10 másik amerikai és kanadai intézménnyel, valamint a francia-amerikai Owkin mesterséges intelligenciára specializálódott cég segítségével valósítják meg.

A hang is egy biomarker

A hang, mint az egészség biomarkere elnevezésű program egyike a NIH által az ügynökség most bejelentett Bridge2AI kezdeményezése keretében támogatott számos programnak, amely 130 millió dollárt különített el a mesterséges intelligencia technológiák biomedicinális környezetben való alkalmazásának felgyorsítására.

A projekt célja, hogy az egészséges és beteg emberi hangok kiterjedt adatbázisát fejlessze ki, amelyet fel lehet használni az mesterséges intelligencia-algoritmusok betanítására, hogy felismerjék a rák, az Alzheimer-kórhoz vagy depresszióhoz hasonló neurológiai és pszichiátriai rendellenességek, a tüdőgyulladáshoz hasonló légzőszervi betegségek, valamint a hang- és beszédzavarok, köztük a nyelvi késés és az autizmus jeleit.

Már számos példa van olyan projektekre, amelyek a beteghangokat biomarkerként használták a betegségek felismerésére, beleértve például a köhögés felvételeit a Covid-19 fertőzés szűrésére.

Eddig a módszernek voltak korlátai

"Bár a hangadatokkal végzett előzetes munka ígéretes volt, a hang mint biomarker klinikai gyakorlatba való integrálásának eddig voltak korlátai. Többek között a kis adathalmazok, az adatok tulajdonjoga, és a magánélet védelmével kapcsolatos etikai aggályokhoz" - emelték ki a kutatásban résztvevő partnerek.

"Ezek megoldása érdekében a mostani projekt egy nagy, kiváló minőségű, több intézményt átfogó és sokszínű hangadatbázist hoz létre, amely más adatokból, például demográfiai, orvosi képalkotó és genomikai adatokból származó, személyazonosság-védett/nem azonosítható biomarkerekhez kapcsolódik" - tették hozzá.

Az NIH által támogatott hangprojekt olyan mesterséges intelligenciát szeretne kifejleszteni, amely "az orvosok számára egy alacsony költségű diagnosztikai eszközzel teszi lehetővé, amelyet más klinikai módszerek mellett használhatnak". A projektet az első évben 3,8 millió dollárral támogatják, a fennmaradó 14 millió dollár pedig attól függ, hogy a NIH megkapja-e a következő három év költségvetési jóváhagyását.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ülőmunka, kevés mozgás: növelheti a mellrák esélyét

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: https://pharmaphorum.com/
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához