Ezeket látta már?

Estére felpüffed a lába? Így következtetheti ki belőle, hogy milyen szerve beteg

lábdagadás, láb duzzanatra, szívbetegség, vesebetegség, visszér, limfödéma, angiológus, dr. Kósa Éva

Estére bedagad a lába, a bokájánál meglátszik a zokni lenyomata? Az hogy miként dagad be a lába, azt is megmutatja, milyen betegség áll a hátterében.

A láb duzzanata akár szívbetegség, vesebetegség, visszér probléma vagy limfödéma jele is lehet. A lábdagadás kivizsgálásáról és a limfödéma okairól dr. Kósa Éva, a Trombózis – és Hematológiai Központ angiológusa beszélt.

Reggel vékony, este vastag boka és lábak

Limfödéma jele lehet, ha estére meglátszik a zokni nyoma.Ha a lábak szöveteiben folyadék gyülemlik fel, akkor a lábak duzzadtak, ödémásak lesznek. A reggel még kényelmes zokni és cipő a nap folyamán egyre szűkebbá válik, alig várjuk, hogy hazaérve kényelmes papucsra cseréljük. A duzzanat enyhül, ahogy felpolcoljuk a lábat, reggelre szemmel látható a javulás. A következő nap azonban a folyamat azonban újra kezdődik.

Fontos hangsúlyozni, hogy ha a duzzanat csak az egyik lábat érinti, akkor mielőbbi, sürgősségi orvosi ellátás javasolt, mert ilyen esetben valamilyen sérülés, vagy akár mélyvénás trombózis is lehet a háttérben!

Felpüffedt láb: ilyen, amikor limfödéma okozza >>

Lábdagadás: ilyen betegségek állnak a háttérben

  • A mindkét lábat érintő elváltozás mögött az egész szervezetet érintő eltérés, betegség állhat. Legtöbbször valamilyen szív- és érrendszeri problémát jelez, a nehézláb érzés, ödémás láb például jellegzetes visszér tünet, különösen a nyári melegben, vagy a tartósan ülő- és állómunkát végzőknél.
  • A láb dagadása azonban szívelégtelenséget is jelezhet, erre gondolni kell, ha a beteg fáradékonyságra, légszomjra és mellkasi szorító érzésre is panaszkodik.
  • A lábdagadáshoz társuló étvágytalanság, a bőr sárgulása májproblémára figyelmeztethet, de az ödéma mellett jelentkező általános gyengeség, kifulladás vesebetegség jele is lehet.
  • A lábdagadás terhesség alatt is gyakori panasz, ám a hormonok nemcsak ekkor, hanem a menstruációt megelőző napokban, fogamzásgátló szedése vagy hormonpótló terápia során is okozhatnak ilyen kellemetlenséget.
  • A lábdagadást gyakran limfödéma okozza, ez esetben a duzzanat, fájdalom és feszítő érzés elsősorban az alsó végtagokat érinti, de kiterjedhet a csípő környékére is.

A limfödéma okai

A nyirokrendszer a nyirok - egy húslevesszerű, nagy sejt, zsír- és fehérjetartalmú folyadék – szállítója. A limfödéma, másnéven nyiroködéma, nyirokduzzanat oka, hogy a szövetektől a szív irányába történő nyirokkeringés zavart szenved és ez az el nem szállított folyadék a szövetekben felhalmozódik és duzzanatot okoz. Ennek elsődleges – születéstől jelenlévő - okai lehet nyirokér fejlődési rendellenesség, vagy alulfejlett nyirokér hálózat. Másodlagos okai, amikor valamilyen betegség következtében sérülnek a nyirokutak. Ilyen károsodást okozhatnak többek közt traumás sérülések, égés, szépészeti műtétek, lezajlott mélyvénás trombózis vagy visszeresség is.

A lábdagadás jellege is árulkodó

A limfödéma kezelése nyirokmasszázzsal.A lábdagadás okai igen szerteágazóak lehetnek. Ha ilyen panaszunk jelentkezik, forduljunk orvoshoz, hiszen akármelyik betegség is áll a háttérben, az mielőbbi kezelést igényel. Az elhanyagolt szív-, vagy vesebetegség is komoly szövődményeket okozhat, a kezeletlen limfödéma pedig rontja a szöveti keringést, a szövetek oxigén és tápanyag ellátását fokozza a vénás trombózis kialakulásának veszélyét. A tapasztalt szakorvos számára már a lábdagadás jellege is sokat elárul, a szív eredetű vénás ödéma inkább tésztatapintatú, a limfödéma okozta duzzanat pedig a narancsbőrhöz hasonlít. A kivizsgálás során az erek állapotát is ellenőrzik, így akár egy esetleg háttérben fennálló visszerességre is fény derülhet.

A limfödéma kezelése

A kivizsgálás során az orvos kizárja a lábdagadás hátterében álló egyéb (például szív vagy vese) betegségeket. Ha bebizonyosodik, hogy a panaszok oka limfödéma, akkor összeállítja a személyre szabott kezelési tervet. A terápia tüneti, célja, hogy a szövetekben maradt nyirok áramlását elősegítsük – magyarázza dr. Kósa Éva.

Ez olyan eszközök segítségével valósulhat meg, mint a kézi vagy gépi nyirokmasszás, mozgásterápia, testsúlykontroll, és a kompresszió (fásli vagy egyéntől függő erősségű, combig vagy térdig érő harisnya). A cél, hogy minimálisra csökkenjen az ödéma és megszűnjön a fájdalom azáltal, hogy javul a láb keringése, ezzel együtt a szövetek oxigén és tápanyag ellátása a fokozódik.

Ezeket olvasta már? További cikkek lábdgadás témában:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: Trombózisközpont