Ezeket látta már?

Géntérkép? Nem kell Amerikáig menni!

Nem kell Amerikáig menni! 2012.10.04-én MTI hírként jelent meg, hogy amerikai kutatók olyan technológiát fejlesztettek ki, amellyel két nap alatt feltérképezték négy súlyosan beteg újszülött teljes génállományát és megállapították, hogy milyen veleszületett betegségben szenvednek. Ez a technológia nálunk is elérhető!

Szeretnénk elmondani, hogy ehhez nem szükséges elmenni az Egyesült Államokig.

Géntérkép? Nem kell Amerikáig menni!

A Semmelweis Egyetemen működő PentaCore Laboratórium is "üzembe" állított egy hasonló technológiát, amellyel 3 nap alatt 749 különböző veleszületett betegség azonosítható, akár még a terhesség korai fázisában illetve gyermekek és felnőttek esetében is.

A technológia fejlesztése a Life Technologies amerikai céggel közösen történt, de a teljes módszer itt Budapesten működik elsők között a világon.

A magyar laboratóriumban emellett számos más, a világon egyelőre csak itt elérhető új vizsgálatot fejlesztettek ki, amely a létező legkorszerűbb géndiagnosztikai eljárással bizonyos daganatok kialakulásának kockázatát méri, illetve egyes daganatok esetében a személyre szabott kezelést teszi lehetővé.

További tájékoztatás:

Prof. Dr. Lakatos Péter

tel: 06-1-459-1500/51566

email: lakatos.peter@med.semmelweis-univ.hu

Dr. Kósa János

tel: 06-1-696-1296

email: janos.kosa@pentacorelab.hu

http://www.pentacorelab.hu

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához