Ezeket látta már?

Rejtőző gyulladás a szervezetben: ezért ellenőriztesse a CRP-szintet is vérvételkor

gyulladás vérvétel cpr szint vér teszt

A szervezetben zajló gyulladásos folyamatok a CRP-szint ellenőrzésével kimutathatók.

Arról, hogy pontosan ez mit jelent, dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa beszélt részletesebben.

Valójában nem ez okozza a tüneteket, hanem az aktív gyulladásos folyamat, amelynek során a CRP is magas – a kiváltó októl függően. Krónikusan emelkedett C-reaktív protein mellett az alábbi panaszok jelentkezhetnek:

Önmagában nem diagnózis, de fontos adat annak megállapításához

A CRP (C-reaktív protein) egy olyan fehérje, amely a szervezetben zajló gyulladás esetén a májban termelődik, és segíti a fehérvérsejtek egy típusának működését. A fehérvérsejtekről tudjuk, hogy fontos szerepet játszanak a fertőzések leküzdésében, a kórokozók semlegesítésében.

Mennyi a normál CRP érték?

Az eredmények kiértékelésénél ugyan mindig a vizsgálatot végző laboratórium referenciaértékei az irányadók, de általánosságban elmondható, hogy

  • 10mg/l érték alatt tekintjük a C-reaktív fehérje szintét normális tartományon belül,
  • efelett – akár az 1000mg/l-t is elérheti – magas CRP értékről beszélünk.

Mit jelezhet a magas CRP érték?

Fertőzés esetén a CRP értéke pár óra leforgása alatt akár tízszeresére, vagy százszorosára is emelkedhet. Ez az érték a gyógyulás ütemével együtt fokozatosan le is csökken. Krónikus betegségek esetén azonban tartósan magas marad.

Mit jelent, ha magas a CPR?

Az emelkedett CRP értéknek több oka lehet:

Lényegében minden olyan folyamatnál előfordul, amikor az immunológiai folyamatokban résztvevő sejtek aktivizálódnak. Megfigyelték, hogy a magas CRP egyben a szívbetegségek kialakulásának fokozott kockázatát is jelzi.

Milyen tüneteket okoz a magas CPR?

  • megmagyarázhatatlan kimerültség, erős fáradtságérzet
  • hőemelkedés
  • izomfájdalom, gyengeség és merevség
  • fejfájás
  • hányinger, emésztési zavarok
  • álmatlanság
  • akaratlan fogyás

Akut esetben, ha a kiváltó ok például egy bakteriális fertőzés, az érintetteknél intenzívebb panaszok jelentkezhetnek:

  • magas láz
  • magas pulzus
  • verejtékezés, hidegrázás
  • nehézlégzés
  • szédülés

4 ok a CRP-érték ellenőzésére

A CRP szint emelkedése tehát arra utal, hogy a szervezetben valahol egy ilyen "küzdelem" zajlik, gyulladás jött létre. Dr. Kádár János hangsúlyozza, hogy a gyulladás helyéről önmagában a magas CRP érték semmit nem árul el, ezért a laboreredmény önmagában nem, csak a többi vizsgálati lelettel és a beteg panaszaival összevetve ad iránymutatást a diagnózishoz.

1. Vírus, vagy baktérium? Megelőzhető a felesleges antibiotikum szedés

Az őszi-téli időszakban gyakori megbetegedések kapcsán segítséget nyújthat a CRP szint ellenőrzése. Torokfájás esetén például nehéz eldönteni, hogy szükség van-e antibiotikumra, vagy sem. A felesleges gyógyszerszedés elkerülhető, ha ellenőriztetjük a CRP szintet.

Ha magas értéket kapunk, akkor feltehetőleg – amennyiben a beteg egyéb tünetei is erre utalnak - bakteriális fertőzéssel állunk szemben, melynek kezeléséhez antibiotikumra van szükség.

2. Segíthet meghatározni, hogy meddig szükséges gyógyszert szedni

A CRP szint azt is elárulja, hogy antibiotikum kúra esetén mikor lehet abbahagyni a gyógyszer szedését. A CRP szint ugyanis a gyulladás létrejöttét követően hat óra múlva megemelkedik, a gyulladás elmúltával pedig 24 óra után csökken.

Amennyiben ez bekövetkezik, az iránymutatást nyújthat a kezelőorvos számára a gyógyszeres kezelés befejezésére. Ez hasznos lehet például egy tüdőgyulladás esetén, amelynél a tünetek jellemzően hosszan, a gyulladás lezajlását követően is fennállnak.

3. Elhúzódó lázas állapot, hőemelkedés esetén

A láz legtöbbször valamilyen vírusos, vagy bakteriális fertőzés velejárója, de okozhatja autoimmun betegség, valamely szerv gyulladása, a hőszabályozás zavara, hormonbetegség, daganatos betegség, sőt még gyógyszerhatás is.

Mire a betegek immunológushoz kerülnek, többségük már túl van egy-két antibiotikum kúrán is, a láz azonban továbbra is fennáll – számolt be tapasztalatairól az Immunközpont főorvosa. A tartós láz mellé gyakran gyengeség, fáradtság, csökkent teljesítőképesség, fokozott verejtékezés és étvágytalanság is társul. Más vizsgálatokkal kiegészítve a CRP szint ellenőrzése elhúzódó lázas állapot esetén is fontos támpontot nyújthat a diagnózishoz.

4. Gyulladás, ízületi fájdalmak kapcsán

Ízületi fájdalom lehet a korral járó, a porcok kopásából eredő, de okozhatja autoimmun betegség, rheumatoid arthritisz (RA), másnéven sokízületi gyulladás is. A RA kezelésében nagyon fontos a korai diagnózis, mert így lehet megelőzni a betegség egyéb, ritkább megjelenési formáit és szövődményeit.

Fontos tehát az ízületi fájdalom okának felderítése, a CRP pedig ebben is segítséget nyújthat: az ízületi kopás ugyanis nem, az RA viszont megemeli az értékét a szervezetben.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezeket a betegségeket jelzik a biomarkerek a leleten

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

CRP

Forrás: Immunközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához