Ezeket látta már?

Melyek az ingyenesen igénybe vehető szűrővizsgálatok? Ezért fontos, hogy elmenjen!

szűrővizsgálat ingyenes diagnózis tüdőszűrés

Minél korábban ismernek fel egy-egy betegséget, annál hatékonyabban lehet azt kezelni. Hazánkban sok szűrővizsgálat ingyenesen is elérhető.

A szűrővizsgálat önmagában még nem ad diagnózist, mindössze valószínűsíti vagy éppen nagy valószínűséggel kizárja a betegség meglétét. Ha tehát a szűrővizsgálaton találnak valamilyen elváltozást, mindenképpen további vizsgálatokra van szükség!

Kinek ajánlottak a szűrővizsgálatok?

A szűrővizsgálatok célja, hogy a lassabban kialakuló, elhúzódó betegségeket, krónikus problémákat még a tünetek megjelenése előtt felfedezze, illetve megállapítsa, hogy kinél nagyobb az esélye ezen betegségek kialakulásának. A szűrővizsgálaton éppen ezért az alapvetően egészséges, tünetmentes embereknek ajánlott részt vennie. A rendszeresen elvégezett szűrővizsgálatok segítségével korábban diagnosztizálni lehet egy-egy betegséget, így az esetleges kezelést is időben, még a betegség súlyosabbá válása előtt meg lehet kezdeni. Ez pedig a szövődmények kialakulását, sőt az idő előtti halálozás rizikóját is jelentős mértékben csökkentheti.

Tulajdonképpen bárki részt vehet szűrővizsgálatokon, nemtől, életkortól és életmódtól függetlenül. Sok vizsgálat ingyenesen is elérhető. Ennek ellenére a statisztikák szerint meglepően kevesen vesznek részt ezeken a vizsgálatokon, és csak akkor mennek orvoshoz, ha a tüneteik már nagyon súlyossá váltak. Ez az oka például annak, hogy sok daganatos betegséget csak előrehaladott stádiumban diagnosztizálnak, mikor a gyógyulás esélye már igen alacsony. A szűrővizsgálatokon való részvétel önkéntes, az azon részt vevők, arra meghívottak maguk döntik el, hogy alávetik-e magukat a vizsgálatnak vagy sem.

Szűrővizsgálatok: mikor milyet?

A szűrővizsgálatokat két nagyobb csoportba lehet osztani. Az alkalomszerű vizsgálatokat a vizsgált egyén kezdeményezi azzal, hogy felkeresi az orvosát, esetleg beutalót kér. A szervezett szűrővizsgálatok ezzel szemben meghívásos alapon működnek, és olyan nagyobb csoportokra vonatkoznak, akik nemük, életkoruk miatt fokozottan érintettek lehetnek az adott betegségben. Ezek közé tartozik például a szervezett emlő-, méhnyak- vagy vastagbélszűrés.

Számos dologtól függ, hogy kinek milyen szűrővizsgálatok javasoltak. Ezek közé tartozik az életkor, a nem, a korábbi betegségek, illetve a családi anamnézis, vagyis hogy a közvetlen családtagjaink körében milyen betegségek fordultak már elő. A szűrővizsgálatokat általában évente egyszer lehet térítésmentesen igénybe venni. A szűrővizsgálatokhoz a legtöbb esetben nincs szükség beutalóra.

Az ingyenesen igénybe vehető és javasolt szűrővizsgálatok

Amennyiben a páciens nem tartozik fokozott kockázatú csoportba:

  • részletes fizikális vizsgálat, testsúly-, haskörfogat-, testmagasság-mérés, a testtömegindex meghatározása
  • vérnyomásmérés
  • általános vér- és vizeletvizsgálat (többek között a vércukorszint és a koleszterinszint meghatározása)
  • sztomato-onkológiai és fogászati szűrővizsgálat, a fogak, az íny és a szájüreg egészségének ellenőrzése
  • látásvizsgálat
  • 40 éves kor felett tüdőszűrés (évente egyszer)

Nem ingyenesek azok a vizsgálatok, melyek a munkavállaláshoz, a járművezetői alkalmassághoz, illetve a lőfegyvertartásra vonatkozó alkalmasság megállapításához szükségesek.

Országszerte elérhető szűrővizsgálatok

Az országot járó egészségfejlesztési vizsgálóbuszok a szűrőközpontoktól távol eső településekre is eljutnak, és elérhetővé teszik a lakosság számára a népegészségügyi célú, célzott méhnyakszűrést és egyéb szűrővizsgálatokat.

A szűrőbuszokon ilyen vizsgálatok érhetők el

  • méhnyakszűrés,
  • szájüregi szűrés,
  • szív- és érrendszeri rizikószűrés.

Egyéni tanácsadás is történik ezeken a területeken

  • melanóma kockázatcsökkentő tanácsadás;
  • dermatoszkópos bőrgyógyászati vizsgálat;
  • dohányzásról való leszokás támogatása;
  • „testösszetétel” vizsgálata;
  • vérnyomásmérés;
  • reprodukciós egészséget,
  • felelősségteljes szexuális magatartást,
  • felelősségteljes várandósságot támogató tájékoztatás;
  • drogprevenciós és egyéb életmód tanácsadás.

Mivel a szűrővizsgálatok esetében rendkívül fontos, hogy a szűrés során kiemeltek ellátása is megtörténjen, ezért a szűrővizsgálatokat a kiszűrtek utánkövetését és kezelését is biztosító egészségügyi szolgáltatók végzik.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Kolonoszkópia előkészületek: ilyen ételeket ne egyen vastagbéltükrözés előtt!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szűrővizsgálat

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához