Ezeket látta már?

Orvosi siker: új módszer a csontritkulás mérésére!

Új módszerrel mérik a csontritkulást. Lézersugár használatával pontosabban megállapítható a csontritkulás mértéke a finn tudományos akadémia kutatócsoportja szerint.

A kor előrehaladásával, kiváltképp a nőknél, az egyik leggyakoribb szűrővizsgálat a csontritkulás mértékének megállapítása, mert az idős emberek töréses baleseteinek megelőzéséhez, a csontvázrendszer mésztartalmának megállapítása alapvetően fontos.

Orvosi siker: új módszer a csontritkulás mérésére!

Az eddig alkalmazott módszer drága és nem minden esetben megbízható, ezért a témával foglalkozó orvosok körében nagy érdeklődést keltett a Finn Tudományos Akadémia most nyilvánosságra hozott közleménye, mely új technikai megoldást ígér.

Az akadémia négyéves kutatási programjának egyik témája a csontritkulás mérésének kidolgozása. Finnországban az egészségügyi statisztika nyilvántartása szerint a csontritkulás évente mintegy 40 000 csonttörés bekövetkezésében játszik szerepet. Az elsősorban korosodó emberek ellátására az egészségügyi költségvetésből több százmillió eurót kell évente kiadni.

Jussi Timonen és munkacsoportja évek óta foglalkozik a csontok vizsgálatának témájával. A világszerte használt technika röntgensugár segítségével a csonttömeg becslésére alkalmas, ám nem ad felvilágosítást a csonttörés várható helyére vonatkozólag. A röntgenezésnek veszélyei is vannak, ráadásul költséges, ezért általános szűrővizsgálat céljára nem alkalmas. Az eljárás pontosságával kapcsolatban ugyancsak voltak kifogások.

Timonen professzor és csapata ultrahang használatával méri a csontsűrűséget. Elvileg az ultrahang sokkal költséghatékonyabb eljárás, mint a röntgen és ezért a gyors szűrővizsgálatra alkalmasabb. A gond az, hogy lényegesen érzékenyebb, ezért eddig a mérések nem voltak minden esetben megbízhatóak.

Új módszerük lézersugár használata. A vizsgált személy bőrére célzott lézer olyan ultrahang pulzust kelt, amely eljut a csonthoz. Ezzel a technikával nincsen lehetőség arra, hogy a bőrrel érintkezve a műszer által adott kép pontatlan legyen. A lézer jól irányítható, ezáltal a kép pontos mérést tesz lehetővé.

Eddig az új módszert csak modellkísérletben használták. A kutatók most készülnek a klinikai vizsgálatokra és jelenleg a készülék részleteit teszik alkalmassá, hogy az elméleti háttér alapján emberen is megbízható méréseket végezzenek.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához