Biztonság, félelem vagy menekülés – így hat a kötődési stílus a párkapcsolatokra
A kötődési stílus gyermekkori tapasztalatokon alapul, de a felnőttkorban is rányomhatja a bélyegét a kapcsolatainkra.
Van, aki könnyedén enged közel másokat, és van, aki egyszerre vágyik intimitásra és menekül tőle. A kötődéselmélet szerint ennek nem az a lényege, hogy valami baj van valakivel, hanem hogy az idegrendszerünk és a kapcsolatainkról alkotott belső térképünk nagyon korán, gyermekkorban, a biztonság és kiszámíthatóság élményén keresztül szerveződik. A jó hír: a kötődési mintázatok jól érthetők, és megfelelő önismerettel, kapcsolati tapasztalatokkal, terápiával alakíthatók is.
Mi az a kötődési stílus?
A szakirodalom kötődési stílus alatt olyan, viszonylag stabil mintázatot ért, amely meghatározza, hogyan keressük a közelséget, mennyire bízunk mások elérhetőségében, és mit kezdünk a távolsággal vagy elutasítással. A felnőtt kötődésnél tipikusan négy kategóriát különböztetünk meg.
Honnan tudjuk, milyen kötődési mintázat alakul ki?
A gyermekkori kötődés vizsgálatának egyik legismertebb módszere Mary Ainsworth „Strange Situation” (Idegen helyzet) eljárása: rövid elválások és újraegyesülések során figyelik, hogyan nyugszik meg a gyermek, hogyan keresi a gondozót, és mennyire mer felfedezni. Ennek nyomán írták le a klasszikus mintázatokat (biztonságos, elkerülő, ambivalens/rezisztens).
Biztonságos kötődés: „Lehet rám számítani – és én is számíthatok”
Biztonságos kötődésnél az a belső alapélmény, hogy a másik elérhető és válaszkész, ezért a közelség nem fenyegető, a távolság pedig nem azonnal pánik. Gyerekkorban ez gyakran úgy látszik, hogy a gyermek a gondozót biztonságos bázisként használja: mer felfedezni, és ha megijed, a megnyugvás visszatalálása viszonylag gördülékeny - írja a Simply Psychology.
Felnőtt kapcsolatokban ez tipikusan több érzelmi rugalmassággal jár: könnyebb segítséget kérni, konfliktusban is megőrizhető a kapcsolat alapbizalma, és a közelség–autonómia egyensúlya kevésbé szélsőséges.
Szorongó–ambivalens kötődés: amikor a közelségvágy mellé állandó bizonytalanság társul
Ebben a mintázatban a kapcsolat nagyon fontos, de az idegrendszer sokszor úgy „kalkulál”, hogy a másik elérhetősége nem teljesen kiszámítható. Gyerekkorban ez megjelenhet erős szeparációs stresszben és abban, hogy a megnyugvás az újraegyesüléskor sem mindig könnyű.
Felnőtteknél gyakori élmény a túlzott rágódás a legapróbb jeleken („Most haragszik?”), a megerősítés intenzív igénye, és megjelenik az a paradox helyzet, hogy minél jobban vágyik valaki a közelségre, annál könnyebben aktiválódik benne az elutasítástól való félelem.
Elkerülő kötődés: amikor az önvédelem ára a távolság
Az elkerülő kötődés lényege nem az, hogy valaki nem tud szeretni, hanem hogy a közelséghez gyakran túl sok feszültség társul. Gyerekkorban ez sokszor úgy látszik, hogy a gyermek kifelé rendben van, de a stressz jelei a viselkedés felszíne alatt is ott lehetnek; a kapcsolatban pedig az érzelmi szükségletek háttérbe tolása válhat stratégiává.
Felnőtt kapcsolatokban az elkerülő mintázat gyakran együtt jár a túlzott önállóság hangsúlyozásával, a sebezhetőség kerülésével és azzal, hogy konfliktus vagy túl közeli helyzet esetén lekapcsol az érzelmi rendszer. A felnőtt modell ezt két altípusra bontja: elutasító és félelemteli.
Félelemteli-elkerülő (dezorganizált) kötődés: amikor a közelség egyszerre vágyott és ijesztő
Ebben a kötődési mintázatban a kapcsolat iránti vágy és a félelem egyszerre van jelen, ami belső feszültséget és ellentmondásos viselkedést eredményezhet. Az érintettek gyakran szeretnének közel kerülni a másikhoz, ugyanakkor a túlzott intimitás szorongást, akár pánikszerű reakciókat is kiválthat bennük. A kapcsolat ezért sokszor „gyere közelebb – menj távolabb” dinamikában zajlik.
Ez a kötődési stílus jellemzően olyan korai tapasztalatokhoz köthető, ahol a gondozó egyszerre jelentett biztonságot és fenyegetést, vagy kiszámíthatatlanul reagált a gyermek érzelmi szükségleteire. Ilyenkor nem alakul ki következetes stratégia arra, hogyan lehet megnyugodni stresszhelyzetben – innen ered a „dezorganizált” elnevezés is.
Felnőttkorban ez a minta gyakran intenzív, hullámzó kapcsolatokban jelenik meg. Előfordulhat, hogy az érintett egyszerre fél az elhagyástól és az érzelmi közelségtől, ezért kapcsolataiban hirtelen közeledések és visszahúzódások váltják egymást. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem személyiségzavar, és nem jellembeli hiba, hanem egy tanult, idegrendszeri válaszminta, amely megfelelő önismerettel és biztonságos kapcsolati tapasztalatokkal alakítható.
A felnőtt kötődésről szóló szakirodalomban ezt a típust gyakran fearful-avoidant néven említik, amely a pozitív önkép hiányát és a másokkal szembeni bizalmatlanságot egyszerre tükrözi.
Lehet változtatni a kötődési mintázaton?
A kutatások és a klinikai tapasztalatok alapján a kötődés nem végzet. A belső munkamodellek ugyan hajlamosak ismétlődni, de új, biztonságos kapcsolati tapasztalatok, tudatos kommunikáció, és szükség esetén pszichoterápia mellett sokan a biztonságos kötődés felé mozdulnak.
Szorongó kötődés a párkapcsolatban: gyermekkori minták, amelyek felnőttként is fájnak
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!
