Az e-booktól ellustul az agy?

Szépségápolás
2011. január 21. 10:04
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Az e-booktól ellustul az agy?! Akik e-book olvasókat használnak, sokkal kevésbé emlékeznek arra, hogy mit olvastak, mert ezek az eszközök túl könnyűek a szemnek – állítja egy új amerikai kutatás.

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a képernyőről könnyebben fogjuk fel a szöveget, mivel tisztábbak és jobban olvashatóak a betűk, de most úgy tűnik, ennek épp az ellenkezője igaz. A túl könnyű olvasástól ellustul az agy, a tudatalatti ugyanis azt hiszi, az ilyen egyszerűen befogadható információ nem is lényeges.

Az e-booktól ellustul az agy?

Az e-booktól ellustul az agy?

Forrás: Medipress


A kézírást és a nyomtatott betűket nehezebben fogjuk fel, agyunk éppen ezért fontosnak tartja, és az olvasottak jobban megragadnak bennünk.

A kutatók a kísérlet során háromféle betűtípussal írták le ugyanazt a rövid szöveget, majd huszonnyolc 18-40 év közötti embert kértek meg, hogy olvassák el őket. Akik a könnyen befogadható Arial formátumban kapták meg a szöveget, 14 százalékkal kevesebb információra emlékeztek belőle, mint azok, akik a nehezebb Comic Sans MC és Bodoni MT típussal olvasták.

A tudósok szerint "... a nehezebben felfogható anyag javítja a hosszú távú tanulási képességet és emlékezőtehetséget. Minél jobban oda kell figyelni, annál mélyebb lesz a tudás, amit ezáltal könnyebben elő lehet hívni."

A kutatást a Princeton Egyetemen végezték, és a Cognition című folyóiratban jelent meg.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# általános egészségügyi téma# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk