Közérdekű: előzzük meg a kihűléses haláleseteket!

Szépségápolás
2011. november 27. 12:45
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent. A téli fagyokkal szemben nemcsak a hajléktalanok védtelenek. Az elmúlt évek keserű tapasztalata az, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, segítséggel.

Szükség van mindannyiunk felelősségvállalására. Életet menthetünk, ha megkérdezzük segíthetünk-e valamiben, amikor az idős szomszéd kéménye nem füstöl vagy az egyébként tevékeny embert nem láttuk egész nap az udvaron, ha segítséget hívunk, amikor az utcán fekvő embert látunk.

Közérdekű: előzzük meg a kihűléses haláleseteket!

Közérdekű: előzzük meg a kihűléses haláleseteket!

Forrás: Medipress


A kihűléses halálesetek megelőzése érdekében tárcánk lehetőségeihez mérten mindent megtesz, de egyúttal arra kérünk mindenkit, hogy figyeljenek a környezetükben élő segítségre szoruló embertársaikra.

Ha olyan emberről tudunk, akit bármilyen okból kihűlés fenyeget, kérjünk segítséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es telefonszámon vagy az alább felsorolt, a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen. A rászorulók, bajba jutottak megsegítése közös felelősségünk!

Diszpécserszolgálatok telefonszámai:

Budapest (Budapest, Pest megye)

Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálat, Budapest 1/338-41-86,

Tatabánya (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye)

Utcai Szociális Segítők Egyesülete, Közép-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 34/511-028,

Zalaegerszeg (Győr-Moson-Sopron, Vas,Zala megye)

Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete, Regionális Diszpécserszolgálat, 92/323-000,

Pécs (Baranya, Somogy, Tolna megye)

Támasz Alapítvány

Dél-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 72/233-169,

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye)

Magyar Vöröskereszt

Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat, 46/323-260,

Nyíregyháza (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Periféria Egyesület

Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 42/504-618,

Kecskemét (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye)

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Dél-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 76/485-582.

A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a oldalon, valamint a weblapon.

Budapest, 2011. november 25.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# általános egészségügyi téma# Életmód

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk