Nem kétséges, hogy a korábbi "előolimpiákhoz", vagyis az ötkarikás játékokat megelőző hónapokhoz viszonyítva a jelen helyzet - kevesebb, mint 300 nappal a londoni nyári csúcs kezdete előtt - az eddigi legígéretesebb a tiszta, értsd: doppingmentes versenyek elérésére irányuló törekvések sikerét illetően. Ez akkor is igaz, ha korábban akadtak olimpiák, ahol nem volt egyetlen doppingbukfenc sem, ám nem azért, mert minden élsportoló illegális megsegítés nélkül indult, hanem a félrelépők leleplezésére alkalmatlan, ezért vagy azért elégtelen technikának köszönhetően - na meg a valódi leleplezési szándék gyanítható hiánya miatt is.
Jóval az edzés után is égeti a kalóriákat a testmozgás. Az Appalache-i Állami Egyetem kísérlete azt mutatta, hogy az alanyok 190 kalóriát égettek el a 45 perces szobakerékpározás utáni 14 órában. Nem csalás, nem ámítás, 190 kalóriát égettek el az edzés befejezése után a tekerés alatt felhasznált kalóriákon kívül. Az alanyok így 519 kalóriát használtak fel a kerékpározás alatt, és az edzés utáni égetésnek köszönhetően végül összesen 709 kalóriát égettek el.
A kutyák napi mozgásigényének köszönhetően a gazdáik többet és gyorsabban sétálnak, valamint jóval hajlamosabbak a rendszeres testmozgással együtt járó aktív életmódra - állítják szakemberek a témában született felmérések és tanulmányok eredményeire támaszkodva.
"Én a feleség vagyok, hívjon bennünket kérem tíz perc múlva újra, addigra már itthon lesz Sándor!" - válaszolt a tengerentúlról egy kedves női hang, amikor - San Franciscó-i idő szerint a kora reggeli órákban - Tarics urat kerestük Budapestről. Az ismétléskor aztán a vonal túlsó végén már személyesen a születésnapos ünnepelt jelentkezett, némiképp szabadkozva, amiért hiába próbálkoztunk elérni elsőre.
Az izmok edzése jót tehet a krónikus szívelégtelenségben szenvedőknek! Javíthatók a mozgási képességek úgy, hogy edzésüket kisebb izmaikra összpontosítják.
Akár öt évvel is meghosszabbíthatjuk az életünket, ha kerékpárral járunk a munkahelyükre, de csak akkor, ha keményen pedálozunk (és elkerüljük a baleseteket). Egy új dán tanulmány szerint az egészségmegőrzés szempontjából nem az számít, hogy mennyit kerékpározunk, hanem hogy milyen intenzitással tekerünk.
Edzés előtt, edzés után? Többféle mozgásformához igazított étrend létezik, az élsportolók étrendje speciális is lehet, azonban ha a hétköznapi életben vett aktív életmódról beszélünk, akkor is érdemes néhány fontos szabályt betartani.
Most, hogy beköszöntött az ősz, mindenki elgondolkozik egy kicsit, mit is tett nyáron. Sokunk eléggé aktív volt, nyaralt, strandolt, úszni járt, mások viszont egész nyáron otthon ücsörögtek. Bármelyik is illik ránk, adunk néhány jó tanácsot, hogyan válhatunk fittebbé.