Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.09.27 15:24
Normális az, ha a szemüveg lencséjének széleinél homályosabban lehet látni? Az orvos válaszol
2026.09.27 14:34
A bőrén is meglátszhat a túl sok cukor: ezek lehetnek a figyelmeztető jelek
2026.09.27 13:54
8 tulajdonság, amely gyakran elárulja az intelligens nőket – az IQ önmagában még nem minden
2026.09.27 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat vasárnap és hétfőn
2026.09.27 12:24
Se kenyér, se tojás nem kell hozzá: ettől lesz igazán puha és szaftos a fasírt
2026.09.27 10:54
Szerzetesek esti teája: ez a gyógynövénykeverék segíthet lecsendesíteni az elmét elalvás előtt
2026.09.27 09:24
Az onkológus sokáig nem aggódott a nyakán lévő csomó miatt – aztán kiderült, limfómája van
2026.09.27 08:04
Innen tudhatja, hogy vitaminhiány vagy keringési zavar okozza a fülzúgást - Ezek a jelek segíthetnek különbséget tenni
2026.09.27 07:04
Ezért vérezhet az orra sérülés nélkül: a száraz levegőtől a véralvadási zavarokig több ok is állhat a háttérben