Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.07.10 16:34
Emberölés gyanúja miatt letartóztatták a Szent János Kórház egykori, 32 éves orvosát
2026.07.10 15:24
Pár hete hajnalban rendszeresen felriadok és belső szorongást érzek - okozhatja ezt vérnyomás kiugrás? Az orvos válaszol
2026.07.10 14:34
Öt egyszerű mondat, amely sokat elárulhat valaki érzelmi intelligenciájáról
2026.07.10 13:54
A fiatalabb generációk gyorsabban öregednek – ez megmagyarázza, miért gyakoribb náluk a rák
2026.07.10 12:44
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat pénteken és szombaton
2026.07.10 12:24
Tegyen egy papírlapot a hűtő ajtajába – fontos dolgot tudhat meg
2026.07.09 19:54
A demencia egyik korai tünete lehet, ha ezt a furcsa változást veszi észre az étvágyában
2026.07.09 18:24
A csendes szívroham tünetei: az 5 jel, amelyet sokan összetévesztenek más problémával
2026.07.09 16:34
Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba