Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.07.06 13:54
Fémes ízt érzett a szájában, majd kiderült: veszélyes rák áll a háttérben
2026.07.06 12:44
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat hétfőn és kedden
2026.07.06 12:24
Ezeket a tárgyakat soha ne tisztítsa ecettel: többet árthat, mint használhat
2026.07.05 21:24
Orvosmeteorológia: az erős szél fogja elrontani a szép, kellemes időt
2026.07.05 19:54
Ez a gyakori szokás károsíthatja a pénisz egészségét és gyengítheti az erekciót
2026.07.05 18:24
Amikor a szem jelzi először a bajt: ekkor utalhat a látászavar szklerózis multiplexre
2026.07.05 15:24
Enyhén emelkedett a CEA tumormarkerem - érdemes aggódni? Az orvos válaszol
2026.07.05 14:34
Ezekkel a hibákkal teheti tönkre a haját
2026.07.05 13:54
Olaszország és Spanyolország új kedvence ez a három hozzávalós ital – a hőségben sokan erre esküsznek