Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2025.08.02 08:04
Ezekre figyeljen nőstény kutyája ivartalanítása után
2025.08.02 07:04
Ebből a szemvizsgálatból megjósolható, kap-e szívrohamot a következő 10 évben
2025.08.02 06:14
Ritka bőrrák miatt távolították el egy svéd nő szemét
2018.10.03 10:55
Mire észrevennénk, már késő lehet – így figyelmeztet a petefészekrák
2025.08.01 19:54
10 bizarr, de tudományosan bizonyított tény a péniszről, amit nem tanítottak az iskolában
2025.08.01 18:24
Mi történik mellbiopszia során? Ezeket érdemes tudnia a vizsgálatról
2025.08.01 16:34
A szeptemberi újrakezdés az iskolában –hasznos tanácsok szülőknek és gyerekeknek
2025.08.01 15:24
Az éhezés globálisan csökken, de Afrikában és Nyugat-Ázsiában egyre súlyosabb a helyzet
2025.08.01 14:34
Mi az igazi hatodik érzék? A tudomány szerint valóban létezik, ráadásul nem is egy van belőle