Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.06.29 18:24
Demenciaszerű tüneteket is okozhat a B12-vitamin-hiány – ezeket a jeleket ne hagyja figyelmen kívül
2026.06.29 16:34
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden
2026.06.29 15:24
Majdnem tragédiával végződött a strandolás: újra kellett éleszteni egy fiatal férfit, aki fejest ugrott a sekély vízbe
2026.06.29 14:34
A kánikula egyik legijesztőbb hatásáról alig beszélünk – pedig sokakat érint
2026.06.29 13:54
A pékek szerint ezen az apróságon múlhat, hogy légiesen puha lesz-e a kelt tészta
2026.06.29 12:44
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat hétfőn és kedden!
2026.06.29 12:24
Ne csak a színét nézze: ezzel az egyszerű trükkel pillanatok alatt kiderülhet, mennyire finom a paradicsom
2026.06.14 21:22
Orvosmeteorológia: még mindig nem tudunk fellélegezni
2026.06.14 19:54
A bőrgyógyászok szerint ennyiszer kellene zuhanyozni 60 év felett – és az sem mindegy, hogyan végzi