Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2025.08.01 13:54
Háromszor annyian kerülnek kórházba e-roller miatt, mint biciklis balesettel
2025.08.01 12:24
Miért fájhat a fog, ha ráharapunk? 5 gyakori ok a kellemetlen panasz mögött
2025.07.31 19:54
Mikor utalhat hónaljfájdalom daganatra? Jelek, amiket ne hagyjon figyelmen kívül!
2025.07.31 18:24
Ebben az életkorban gyorsul fel igazán az öregedés – és nem ott, ahol gondolná
2025.07.31 16:34
Vegán étrendet követ? Így pótolja a fehérjét!
2025.07.31 15:24
Vesekőhajtás után el lehet utazni nyaralni? Az orvos válaszol
2025.07.31 14:34
Lehet, hogy megöli a kávéfőzője? Baj lehet, ha ilyen gép adja a reggeli kávéját
2025.07.31 13:54
Neuroborreliózis: a Lyme-kór rejtett arca, amely az agyat támadja – ezek a tünetei
2025.07.31 12:24
Parlagfű allergia: mit tehet, ha tombol a szezon?