Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztrő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
Legfrissebb cikkeim:
2025.02.15 15:34
Hörghurutja miatt kórházban marad még Ferenc pápa
2024.04.24 20:04
Mi jó szemvörösség ellen? Ezeket lehet tenni a panasz esetén
2025.02.15 08:24
Be lehet vinni fánkot a farsangi sulibálba? Ezt tanácsolja a Nébih
2025.02.14 12:24
Nagyon fél a gyerekem a fogorvostól - biztonságos a bódítás? Az orvos válaszol
2025.02.13 22:04
Csak riogatás, vagy tényleg nagy gond a meleg a heréknek?
2025.02.13 16:54
A férfiak agyát is megváltoztatja a terhesség
2023.08.22 16:04
Ezek a tünetek utalhatnak szívbillentyűhibára: a lábduzzanat az egyik
2025.02.12 23:04
Sok pár dönt az alvási válás mellett - de vajon mi is az?
2025.02.12 18:24
6 percig halott volt a férfi - látta, mi van odaát és egyáltalán nem volt megnyugtató