Nem tudott rendesen rágni a nő, aztán az orvosa kimondta: veszélyben az élete
Így derült fény egy ritka betegségre és egy ijesztő daganatra a fiatal nőnél.
Egy különös vacsora során kezdődött minden: a nő a csípős kagyló után szinte lángot fújva, könnyezve kapta fel a szalvétát. Ez az egész nemcsak kellemetlen, hanem ijesztően fájdalmas is volt számára, hiszen összeszorult a torka és elakad a szája.
- Ösztönösen rossz előérzetem támadt - mondta a brit Metro-nak. Már előtte is felfigyelt arra, hogy néha elkeményedett az arca, amikor megpróbált rágni vagy nyelni, de mindig legyintett rá.
Orvoshoz fordult
A nő a háziorvosához fordult, aki továbbküldte fül-orr-gégészetre, azonban sem az első vizsgálat, sem a laboreredmények nem mutattak ki semmilyen rendellenességet.
- Néhány nap végére azonban annyira elszorult az arcom, hogy összefolytak a szavaim, ám másnak jobban ébredtem, újra képes voltam enni puha ételeket.
- Mivel ezek a vizsgálatok gyakran délelőtt voltak, nem hiszem, hogy az orvosok komolyan vettek volna. A stressznek tulajdonították a tüneteimet, és azt javasolták, hogy vegyek ki egy karácsonyi szabadságot, hogy pihenhessek.
Jött a Covid
Az újévet Dubajban kezdtem a barátomnál, az akkori járványügyi szabályozás lehetőséget adott az utazásra. Sajnos ott megfertőződtem koronavírussal – ami csak rontott az amúgy is romló tüneteimen.
Január másodikán videós konzultációra jelentkeztem, miközben már alig tudtam artikulálni, és az egyik szemhéjam is lebiggyedt – biztos voltam benne, hogy stroke-ot kaptam.
„Tudom, mi ez” – válaszolta a szakorvosom. „Az életed veszélyben van – azonnal haza kell jönnöd.”
Ekkor kezdődött az igazi küzdelem: egy neurológushoz irányítottak, aki hamarosan megállapította, hogy myasthenia gravis (MG)nevű autoimmun betegséggel élek. Ez egy olyan kórkép, amely során az immunrendszer a saját izomkapcsolatait támadja meg – különösen az arc, a torok és a mellkas izmait. Súlyosabb esetekben akár a légzést biztosító rekeszizmot is megbéníthatja.
- Gyorsan felírták rá gyógyszert – az eredmény szinte azonnali volt. Alig egy órával az első adag után már képes voltam ételt lenyelni – konkrétan egy KFC menüt.
Úgy tűnt, a probléma megoldódott.
Ez csak a felszín volt.
Mivel a MG gyakran összefüggésbe hozható a csecsemőmiriggyel – ami kulcsfontosságú szerepet játszik az immunrendszer működésében –, a szakorvos további vizsgálatokat kért. A CT eredménye megdöbbentő volt: egy daganatot találtak a csecsemőmirigyében.
- Először képtelen voltam feldolgozni a hallottakat. A daganat mérete 11,5 centiméter volt – gyakorlatilag akkora, mint egy okostelefon –, és nem lehetett tudni, hogy átterjedt-e más szervekre, amíg ki nem vették.
Egy héttel később, március végén, hatórás műtéten esett át, melynek során kivették a daganatot. Az orvosok azt mondták, a laboratóriumi vizsgálat fogja eldönteni, hogy van-e áttét.
- Négy napot töltöttem a kórházban, majd hazaengedtek. Innentől kezdve nem maradt más, csak a várakozás. Ez volt a legnehezebb – a bizonytalanság súlya naponta nehezedett rám.
Két héttel később, miközben már elég erős voltam egy rövid sétára a parkban, csörgött a telefonom:
- A daganat második stádiumban volt. Mindent eltávolítottunk – nincs szükség további kezelésre – mondta az orvos. Nem kellett sem kemoterápián, sem pedig sugárkezelésen átesnie.
A myasthenia gravis továbbra is az élete része
- Azonban az MG továbbra is része az életemnek. Napi rendszerességgel szedem a szükséges gyógyszereket,hogy megelőzzem a fellángolásokat és kordában tartsam a tüneteket.
Ha ezt tapasztalja a látásán, szemhéján, menjen orvoshoz!
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!