A csapból még tiszta víz jön – de meddig? Meglepő igazság a magyar vízhálózatról

Tünetkereső illusztrációTünetkereső Orvos válaszol illusztrációOrvos válaszol Gyógyszerkereső illusztrációGyógyszerkereső Kalkulátorok illusztrációKalkulátorok Betegségek A-Z illusztrációBetegségek A-Z
Színes
2026. március 22. 16:54

Magyarországon a vízválság problémája főként az elöregedett, 100 ezer kilométeres csőhálózat állapotából ered, amelynek közel fele túl van az 50 éven, veszélyeztetve ezzel a vízellátás fenntarthatóságát.

Március 22-e a víz világnapja. Ez a dátum minden évben arra emlékeztet, hogy a víz az élet alapvető feltétele. A Kárpát-medencében még jelentős a vízkészlet, de a klímaváltozás hatásai egyre inkább a tudatosabb vízgazdálkodásra kényszerítik az itt élőket is, a kitermelhető készletek korlátozottak. Az idei év mottója, „Az esélyt teremtő víz”, arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ vízválsága mindenkit érint – de nem egyformán. Legyen a víz az egyenlőség forrása!

A közvélekedéssel ellentétben Magyarországon a vízválság nem feltétlenül az ivóvíz mennyiségének hiányát jelenti, hanem az infrastruktúra kritikus állapotát. A közel százezer kilométeres hazai csőhálózat majdnem fele már túllépte az 50 éves életkort, ami a rendszer fenntarthatóságát veszélyezteti.

- Az ivóvíz kristálytisztán indul el a vízműből, de hogy milyen állapotban érkezik meg a poharunkba, arra a föld alatti hálózat jelentős hatással bír. Hatékony felújítási hullámra és szakmai szemléletváltásra van szükség, hogy elkerüljük a rendszerszintű összeomlást – figyelmeztetett Illés Gábor, az ECORPS ügyvezetője.

A „láthatatlan szakma”

Amikor kinyitjuk a csapot, egy bonyolult és energiaigényes tisztítási és szállítási folyamat eredményét élvezzük. Bár a lakosság leggyakrabban a vízművek munkatársaival találkozik hiba esetén, a hálózat jelentős részben magyarországi kis- és középvállalkozások munkájával épül és újul meg.

- A víz tisztelete ott kezdődne, hogy a szabályokat széles körben alkalmazzuk, és erre a gyakorlatban is kellő figyelmet fordítunk. Ezzel szemben ma jóval többen dolgoznak a kivitelezések érzékeny pontjain, mint ahány megfelelő szinten felkészült szakember van, és a munkájuk ellenőrzése sem elég alapos. Emiatt az elvárható minőség sem mindig valósul meg – mondta a szakértő.

Illúzió, avagy a nyomáspróba csapdája

Szakmai körökben elterjedt tévhit, hogy egy sikeres nyomáspróba biztonságot jelent a hosszú távú működés tekintetében.

- Új állapotukban a modern műanyag csöveknek és a rajtuk elvégzett hegesztéseknek a maximális üzemi nyomás többszörösének elviselésére is képesnek kell lenniük. A valódi kérdés azonban az, hogy 50 év múlva is bírni fogják-e az üzemi terhelést.

Egy varrat akkor válhat igazán kritikus ponttá, ha a kivitelezés szakszerűtlenül történik.

- Kezdetben akár egy hibás varrat is képes lehet a nyomáspróba során fellépő terhelést elviselni, és később, az üzemelés során okoz problémát. A helyes technológia betartása esetén a hibák nem a varrat síkjában keletkeznek, és nem a tervezett üzemidőn belül – magyarázta az ECORPS ügyvezetője.

A megoldás az ágazat hozzáállásának megváltoztatásában rejlik. Új és korszerű szabályozásokat és jobban ellenőrzött kivitelezést kell alkalmaznunk. A pazarlás visszaszorítása akár évente több kisebb hálózat teljes felújítását is lehetővé teheti.

Ki bírja tovább? A kihívás, aminek csak győztesei vannak

A szakértő szerint a népszerű rezsicsökkentés egyszerű és környezetbarát módja a lakossági tudatosság – hiszen kevesebb fogyasztás kevesebb kiadást jelent.

- Fontos, hogy fogmosás, zuhanyzás vagy mosogatás közben zárjuk el a vizet, javítsuk a csöpögő csapokat és a szivárgó WC-tartályokat. Lehetőség szerint nem ivóvízzel működő, víztakarékos öntözőrendszereket használjunk. Érdemes kerülni a palackozott víz felesleges fogyasztását is, hiszen a magyar csapvíz kiváló minőségű.

A fogyasztói takarékoskodás mellett a szolgáltatók gondossága legalább ilyen fontos, mert a rossz állapotú vagy szakszerűtlenül megépített csőhálózatokból jelentős mennyiségű víz vész el még azelőtt, hogy a háztartásokhoz érne. Ma a hálózati veszteség átlagosan 20% feletti, de egyes helyeken az 50%-ot is meghaladhatja.

Illés Gábor szerint izgalmas kihívást jelenthet, ha az emberek spórolását szembe állítjuk a vízművek erőfeszítéseivel, akiknek a csökkenő fogyasztás mellett kell a hálózati veszteségek mérséklésében helytállniuk.

- Összességében a személyes és közösségi takarékoskodás versenyében mindannyian nyerünk, hiszen ezzel az édesvízkészletünk még sokáig, biztonságosan kitarthat.

Zárjuk el a csapokat, és tereljük egy mederbe a vizet!

Az ECORPS ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az egyéni törekvések önmagukban nem elegendőek az ivóvízbiztonság hosszú távú megőrzéséhez. Szükség van a szakmai szervezetek – a MAVÍZ, a Műanyagcső- és Idomgyártók Magyarországi Szövetsége, valamint a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés – és a döntéshozók – az Energiaügyi Minisztérium, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, valamint a Nemzeti Vízművek Zrt. – szorosabb együttműködésére.

- Időtálló technológiákkal közösen kell jobbá tennünk a nyomócsöveket, mert a valódi eredményekhez a hálózat minden pontjának egy irányba kell tartania – fogalmazott Illés Gábor.

Összegezve

  • Március 22-én Magyarország is csatlakozott a víz világnapjához, melynek idei mottója: „Az esélyt teremtő víz”, és a globális vízválságra, illetve a tudatos vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.
  • Magyarországon a vízválság problémája főként az elöregedett, 100 ezer kilométeres csőhálózat állapotából ered, amelynek közel fele túl van az 50 éven, veszélyeztetve ezzel a vízellátás fenntarthatóságát.
  • Illés Gábor, az ECORPS vezetője szerint a víz minőségét nagyban befolyásolja a csőhálózat állapota, ezért hatékony felújításokra és szakmai szemléletváltásra van szükség a rendszerszintű problémák elkerülése érdekében.
  • A szakértő szerint gyakori hiba, hogy a sikeres nyomáspróbát biztonságos üzemeltetéssel azonosítják, holott a hálózati hibák gyakran a nem megfelelő kivitelezésből erednek, ezért korszerűbb szabályozásra és alaposabb ellenőrzésre van szükség.
  • A lakossági és szolgáltatói takarékoskodás egymással versenyezhet: tudatosabb vízhasználattal és a csőhálózat veszteségeinek csökkentésével mindenki nyer, de a hosszú távú ivóvízbiztonsághoz szükséges a szakmai szervezetek és döntéshozók szoros együttműködése is.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: ECORPS
# magyar# víz# Víz Világnapja# vízellátás# vízhálózat

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk