Ezeket látta már?

Titokzatos örökség Piroska nénitől: erre fordítja majd a Gyermekmentő

piroska, gyermekmentők, gyermekrohamkocsi, alapítvány, örökség

Megvan mit kezd a titokzatos örökséggel a Gyermekrohamkocsi.

Június elsején derült ki, hogy Somogyi Piroska minden vagyonát a Szent Márton Gyermekmentő Alapítányra hagyta. Rendkíül megható történet ez, egy olyan néniről, akinek nem adatott meg, hogy gyermeke legyen. Mégis a gyermekmentést akarta segíteni halálta után - talán pont ezért.

A házikóból Piroska Pihenő Ház néven rekreációs házat hozunk létre, hogy bajtársaink ki tudják pihenni az éves fáradságot és stresszt. Nagyon hálásak vagyunk, hiszen különleges adomány a számunkra. Magunktól, az adományokból sosem költöttünk volna ilyen célra, de most megadatott, hogy létrehozzunk a gyermekmentőknek egy pici nyugalom szigetét.

A végrendeletben hagyott nádudvari, alig 50 négyzetméteres vályogházat a szervezet nem adja el, hanem felújtja és emléktábláz helyez ki, ezzel is tisztelegve Piroska néni előtt.

A felújításban, aki tud, segíthet!

"A képen látható idős hölgy Somogyi Piroska. Nem ismertük. Sosem találkoztunk vele. Nem láttuk el a gyermekét, sem az unokáját, mert nem is volt neki. Ahogy férje sem. A nándudvari TSZ-ben dolgozott növénygondozóként nyugdíjazásáig. 82 évesen halt meg 2021. december 12-én a debreceni kórházban. Végrendeletében ránk hagyta nádudvari, alig ötven négyzetméteres vályogházát, ami egy kis kertben áll. Tegnap megkaptuk a kulcsokat és bementünk a házba. Piroska néni személyes tárgyai között azon gondolkoztunk, vajon milyen ember lehetett ő, milyen életet élt? Nem tudhatjuk hisz nem ismertük, de azt tudjuk, hogy amikor az elmúláson tűnődött és azon, mit hagy a világra maga után, valamiért mi jutottunk eszébe. A gyermekmentést akarta segíteni saját gyermektelen élete után. Talán pont azért.

Gazos kertjében még nyíltak a gyönyörű, gondozott rózsatövek, így szedtünk neki egy csokor színes rózsá és kivittük a sírjához. Csak így tudtuk megköszönni az adományát. 23 év alapítványi működés során még sohasem kaptunk támogatást egy elhunyttól. Nagyon furcsa, de egyben nagyon megtisztelő érzés is. Ezzel a fényképpel és rövidke poszttal állítunk hát emléket Somogyi Piroskának. Isten nyugosztalja őt, és fogadja végtelen szeretetébe!"

- írta a Gyermekrohamkocsi Facebook bejegyzésében.

Forrás: Gyermekrohamkocsi
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához