Terjesztheti-e a mézeskalács a covidot? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

Orvos válaszol
2021. december 24. 11:34

Kedves orvosok! A mézeskalács sütés után derült ki, hogy covidos vagyok.

Szeretném megkérdezni, hogy lehet ebből a süteményből enni, vagy terjesztheti a vírust és dobjam ki? Köszönöm szépen előre is a választ.

Tisztelt orvosok! Az előbbi kérdező által felvetett probléma állt elő nálunk is. Az unokaestvérem készített a fiam születésnapjára tortát. Másnap kiderült, hogy covidos. A család összeveszett, h most megehetjük-e vagy sem. Persze a gyerek húzta a rövidebbet, aki sírt, hogy az apja kiakarja dobni a tortáját.

Én beraktam a fagyasztóba, hogy majd karácsonykor esszük meg, azt gondolván, hogy bő 2 hét alatt kifagy belőle a virus, ha volt benne. Kérdés: Ugye kifagy belőle, vagy inkább tényleg dobjam ki?

Pozítivuma ennek az esetnek az volt, hogy férjemmel felvettük a 3. oltást is és az 5 éves lányunk is megkapta vasárnap az elsőt.

Minden, amit az 5-11 éves gyerekek koronavírus oltásáról tudni lehet

Kedves Kérdezők!

Szigorúan elméletileg: a SARSCov2 tuti roncsolódott, amikor betette a sütőbe. Illetve: vélhetően a meleg süti felületén sem érzi jól magát a vírus, a kihűltön is max pár napig van meg. Mindazonáltal csíraszám és sütikezelés függő, hogy később, amikor díszítette, elpakolta, stb., mennyi vírus került a sütire. Szerintem maga megeheti, másnak most ne adjon belőle.

(Megjegyzem, ez a legpraktikusabb kérdés, amit ma megválaszoltam eddig. )

A fagyasztásról érdekes módon kevésbé egyértelműek az állásfoglalások, mint a magas hő behatásától. Nem túl valószínű, hogy fertőző lenne a fagyasztott áru, de kevésbé egyértelmű a válasz, mint a fenti kérdésnél.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
# mézeskalács# covid# sütés# fagyasztás# valcinainfó

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk