Évszázadok óta ismert, hogy az érelmeszesedés különleges gyulladás az érrendszerben és arra is voltak adatok, hogy az olyan heveny gyulladással járó fertőzések, mint az influenza ugyancsak szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. Érthető, hogy a kutatókat érdekelte: az influenza ellen kifejlesztett és hatásos oltás csökkenti-e a szívinfarktus esélyét vagy szövődményeinek kockázatát.
A szakemberek szerint fizikailag és mentálisan is fel kell készülni egy külföldi útra. A szakemberek szerint hetekkel az indulás előtt tájékozódni kell a célországról, hogy a tervezett külföldi utazásra fizikailag és mentálisan is fel lehessen készülni.
Igaz, most nincs szezonja, de fontos tudni: a közhiedelemmel ellentétben nem a közösségben lévő gyerekek, hanem a kamaszok és a fiatal felnőttek közvetítésével terjed leginkább az influenza - állapították meg kanadai járványügyi szakemberek.
Magyarországon nincsenek forgalomban a Japánban négy csecsemő halálával összefüggésbe hozott oltóanyagok - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
Felülmúlja a jelenlegi vakcinát a sejtalapú influenzaoltás. A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.
Védőoltás a leggyilkosabb gyermekkori betegség ellen? Kenyában új védőoltást vezettek be a világszerte vezető gyermekkori haláloknak számító tüdőgyulladás ellen. A szakértők azt remélik, hogy a vakcina több százezer életet menthet meg a következő években.
Influenza - Támogatott vakcina nincs, de többféle oltóanyag kapható a patikákban. Az influenza elleni egyetlen támogatott, háromkomponensű oltóanyag jelenleg nem kapható a patikákban, de hatféle háromkomponensű szezonális oltóanyag is vásárolható vényre a gyógyszertárakban, ezerötszáz-kétezer forintos áron.
Fájdalommentes oltás a Budai Egészségközpontban! – A Budai Egészségközpont, Magyarország egyik vezető magánegészségügyi intézménye bejelentette, hogy hazánkban elsőként alkalmaz egy olyan természetes fájdalomcsillapító eszközt, mely gyógyszer használata nélkül, rezgés segítségével hűti le a fájdalomérző idegeket, így érzésteleníti az oltási területet. A Buzzy® elnevezésű, méhecske formájú új eszköz hatásosan csillapítja a tűszúrás okozta fájdalmat, így például az influenza elleni oltás is fájdalommentesen adható be. Vérvétel esetén is alkalmazható, és februártól minden beteg részére – a gyermekek mellett a felnőtteknek is – térítésmentesen érhető el.