Mégsem egérvírus okozhatja a krónikus fáradtság szindrómát! Tévedtek annak a 2009-ben megjelent tanulmánynak a szerzői, amely szerint a krónikus fáradtság szindróma (CFS) kialakulásában egy egérvírus játszik szerepet: a megállapítások vélhetően szennyezett laboratóriumi mintákon alapultak - közölték amerikai kutatók.
Aki megkapta a korának megfelelő védőoltást, annak nem kell aggódnia a pilisszentlászlói iskolában igazolt szamárköhögés-járvány miatt - közölte Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője az MTI-vel szombaton.
Az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus - állapították meg a dél-kínai Sencsen egyetemi kutatói. Lapjelentések szerint emiatt az átlagosnál aggasztóbbnak ítélik a helyzetet.
Az új, SARS-szerű koronavírus veszélyére hívta fel az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) az állami és helyi egészségügyi hatóságok figyelmét, hangsúlyozva, hogy a vírus okozta fertőzés halálos kimenetelű is lehet.
Az ajkakon kialakuló szájsömörnek is nevezett fájdalmas fertőzés sok kellemetlenséget okozhat a mindennapokban. Általában herpeszvírus okozta fertőzés, mely más testtájra is átterjedhet, sok esetben a közösen használt eszközök, használati tárgyak révén. Lássuk, hogyan küzdhetünk hatásosan az ajak- és szájüregi herpesz ellen?
Húsz éve, 1993. március 3-án hunyt el Albert Sabin amerikai bakteriológus, orvos, a gyermekbénulás elleni vakcina feltalálója. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A Közel-Keleten nemrégiben megjelent új, SARS-szerű koronavírus jól adaptálódott ahhoz, hogy embereket fertőzzön meg, de immunmoduláns vírusellenes szerekkel kezelni lehet - mutatta ki tanulmányában egy nemzetközi kutatócsoport.
A meleg teleket követően hamarabb kezdődik a következő évi influenzajárvány, amely súlyosabb is lesz - mutatták ki amerikai kutatók. A 2012-13. évi influenzajárvány szokatlanul korán - már decemberben - elkezdődött az Egyesült Államokban, és az átlagosnál sokkal több emberre terjed ki. Az Arizonai Állami Egyetem kutatói az okokat keresve összefüggést találtak a klímaváltozás és az influenzajárvány korábbi megjelenése között.