Kevés alvás, alacsony tesztoszteronszint? A Journal of the American Medical Association című lapban megjelent tanulmány szerint nagyban csökken azoknak a férfiaknak a tesztoszteronszintje, akik keveset alszanak.
Ha itt a gyerek, vége a közös alvásnak? A fiatal házasok számára a közös otthon egyben a közös ágyat is jelenti. Úgy tűnik azonban, hogy az újszülött érkezésekor egyre több pár dönt a különalvás mellett.
A házassági problémákkal küzdő párok csecsemői alvászavarokkal küzdhetnek, ami hosszú távon is hatást gyakorolhat a gyermekekre. A Child Development folyóiratban megjelent tanulmányban Anne Mannering, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa azt állítja, a kutatás azt mutatta, hogy a csecsemő kilenc hónapos korában fennálló házassági probléma összefüggésben állt a gyermek alvászavaraival, például az elalvás és a folyamatos alvás nehézségeivel 18 hónapos korában.
Az alváshiány súlygyarapodáshoz vezethet! Az alváshiány nem csupán nyűgössé teszi az embert napközben, de az anyagcserefolyamatok lelassulása miatt könnyen súlygyarapodáshoz is vezethet - figyelmeztetnek európai szakemberek.
Hét évvel öregítheti az agyat a túl sok, vagy túl kevés alvás! Akár hét évvel is öregítheti az agyat a túl sok alvás, csakúgy mint a túl kevés - erre jutottak brit kutatók. A hat óránál kevesebbet és a nyolc óránál többet alvók rosszabbul teljesítettek a szellemi feladatok megoldásában, mint az átlagosan 7 órát alvók. Előbbiek agyának csupán a memóriáért felelős része nem működött rosszabbul. A nők 25, a férfiak 18 százaléka alszik átlagosan 6 óránál kevesebbet, 8-nál többet pedig a nők 7,4, a férfiak 8,6 százaléka.
A jó alvó babákat a természet és a nevelés is támogatja... Ha gyermekünk rossz alvó, vagyis nem tud magától elaludni, gyakran felébred éjszaka, vagy mindig a szülei ágyában akar aludni, ez annak tudható be, hogy rossz szülők vagyunk? Esetleg a gének tehetnek róla?
Az agyunk alvás közben is tanul. Egy új tanulmány szerint alvás közben az agy nem kapcsol ki annyi funkciót, ahogy azt korábban feltételezték. A Delphine Oudiette, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem alváskutatója vezette tanulmányt a Public Library of Science One című folyóiratban publikálták.
A megfelelő alváshossz segítheti a fogyást. A fogyást általában a diétához és a mozgáshoz kötjük, ám egy új tanulmány szerint alvási szokásainkon is érdemes változtatni, ha komolyan vágyunk a súlycsökkenésre.