Az AIDS ma is köztünk van: mégis sok beteg még mindig későn kerül ellátásba
AIDS-világnap 2025: továbbra is velünk van a betegség.
Bár Magyarországon európai összehasonlításban is kiemelkedő a HIV-ellátás színvonala, és államilag finanszírozott a hozzáférés a korszerű terápiákhoz, még mindig magas a későn kiszűrt betegek aránya, és alacsony a szűrési hajlandóság – mutattak rá a Pro Infectologia Alapítvány szakértői a Dél-pesti Centrumkórházban az AIDS World Day alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A becslések szerint a hazánkban élő fertőzöttek jelentős része – akár a fele – nincs tisztában az állapotával, emiatt továbbra is sokan már csak a betegség előrehaladott, tünetes stádiumában kerülnek az ellátásba. Az utóbbi években ugyancsak emelkedett a fertőzött nők aránya, és több esetben is előfordult a korábban itthon nem jellemző perinatális átvitel olyan édesanyák újszülöttjeinél, akik nem tudtak arról, hogy fertőzöttek. A legfrissebb adatok szerint 2024-ben mintegy 40,8 millió HIV-fertőzött ember élt világszerte, körülbelül 1,3 millió új fertőzést jelentettek, és 630.000 ember hunyt el AIDS-ben, illetve a fertőzés szövődményei miatt.
- Bár az elmúlt évtizedekben jelentős eredmények születtek a HIV terjedésének a visszaszorításában, a friss adatok arra figyelmeztetnek, hogy az AIDS mint megoldásra váró globális egészségügyi probléma, továbbra is velünk van – fogalmazott dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet centrumvezető főorvosa, a Pro Infectologia Alapítvány szakértője.
Bár 2010–2024 között 40%-kal kevesebb új fertőzést jelentettek világszerte, valamint az AIDS-halálozás is kevesebb mint a felére csökkent, a betegség továbbra is komoly globális kihívás: a mintegy 41 millió HIV-fertőzött közül jelenleg 9 millió nem jut hozzá az életmentő kezeléshez, és több mint 11 millió esetben a vírus terjedése sem kontrollált.
A WHO idei üzenete – „A zavarok legyőzése, az AIDS elleni fellépés megújítása” – arra utal, hogy a világ számos térségében a háborúk, a szegénység, a társadalmi bizonytalanság és az intravénás drogok használatának a terjedése új akadályokat gördít a járvány elleni fellépés elé.
Magyarországon a HIV-fertőzés korszerű kezelését biztosító modern antiretrovirális terápiák teljes palettája elérhető és államilag finanszírozott. A kezelés hatékonyságát jól mutatja, hogy a hazánkban kiszűrt HIV-fertőzöttek több mint 90 százaléka követi a terápiát, ezért közöttük gyakorlatilag teljeskörűen sikerül kimutathatatlan – az átadást is lehetetlenné tévő – szintre csökkenteni a vírusszámot.
- A hazai HIV-ellátás egyértelműen a nemzetközi élvonalba tartozik. A modern terápiáknak köszönhetően az idejében diagnosztizált betegek teljes értékű életet élhetnek, és ha a gyógyszereiket előírásszerűen szedik, gyakorlatilag nem fertőznek tovább – fogalmazott dr. Szlávik János. Ennek fényében különösen elszomorító, hogy több mint egy évtizede nem változik érdemben a késői stádiumban – a megfertőződés után akár 10-15 évvel – kiszűrt, hazai betegek száma.
Az évente diagnosztizált 200-300 új HIV-fertőzésből, 40-50 beteg későn, csak a betegség előrehaladott és rossz prognózisú AIDS-stádiumában kerül az ellátórendszerbe. A halálozások száma 10–20 között van évente. A hazai HIV-centrumokban körülbelül 3000 beteget kezelnek.
A Pro Infectologia Alapítvány hangsúlyozza: a rendszeres szűrés és a korai felismerés a leghatékonyabb eszköz a súlyos szövődmények, valamint a fertőzés továbbadásának a megelőzésében. A WHO ajánlása szerint minden aktív szexuális életet élő embernek – nemtől és életmódtól függetlenül – érdemes ismernie a saját HIV-státuszát, hiszen a fertőzés a heteroszexuális népesség körében is jelen van.
Az UNAIDS 2025-ös jelentése szerint finanszírozási nehézségek miatt számos közösségi alapú szűrési és támogató szolgáltatás szűnt meg vagy szorult vissza világszerte, ami kedvezőtlen hatással van a járványügyi mutatókra. A jelentés egyértelműen fogalmaz: az AIDS nem múlt el, és az elért eredmények fenntartásához befektetés, innováció és következetes egészségpolitikai döntések szükségesek.
A 2030-ra kitűzött globális cél – az új fertőzések és az AIDS-hez köthető halálozás minimalizálása – a jelenlegi adatok alapján csak akkor reális, ha erősödik a szűrési hajlandóság, a társadalmi tudatosság, valamint biztosított marad a folyamatos hozzáférés az ellátáshoz és a prevencióhoz.
Magyarországon a magas színvonalú HIV-ellátás és a korszerű terápiák hozzáférhetősége kedvező kiindulópont a betegség eradikálásához, feltéve, ha az évtized végéig sikerül csökkenteni a HIV-fertőzötteket sújtó stigmatizációt és a szűréssel kapcsolatos félelmeket, valamint sikerül bővíteni az ingyenes, anonim szűrési lehetőségeket.
A Pro Infectologia Alapítvány ezért arra ösztönzi az egészségügyi döntéshozókat, civil szervezeteket és a lakosságot, hogy közösen tegyenek lépéseket a stigma lebontására, a tájékoztatás erősítésére és a szűrési lehetőségek bővítésére.
Összegezve
- Magyarország kiemelkedő színvonalú HIV-ellátási rendszert kínál, a modern terápiák állami támogatással érhetők el.
- A betegség késői felismerésének aránya továbbra is magas, ami sok esetben előrehaladott állapotú betegek kezeléséhez vezet.
- A WHO szerint a társadalmi tudatosság növekedése és rendszeres szűrések elengedhetetlenek az AIDS terjedésének megelőzésében.
- Globálisan jelentős előrelépések történtek, de még mindig komoly kihívás az életmentő kezeléshez való egyetemes hozzáférés biztosítása.
- A Pro Infectologia Alapítvány ösztönzi az együttműködést a stigma csökkentésére és az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!