Ezeket látta már?

Majdnem meghalt egy esztergomi kisfiú a fájdalomcsillapító tapasztól

mentők, halál, gyerek

A fiú végtagjai elszíneződtek, nem kapott levegőt, és elájult, mert az anyja nem a neki való tapaszokkal akarta gyógyítani.

Az esztergomi anya orvosi javallat nélkül olyan tapaszt helyezett a gyerekére, amit saját részére írt fel az orvos. A 8 éves gyerek eszméletét vesztette.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az anyával szemben. A vádirat alapján a 8 éves gyerek a nyári napközis táborban sérült meg, és erős hasi, majd hátfájdalmai lettek.

Az anya a háziorvoshoz vitte, aki fájdalomcsillapító cseppeket írt fel a gyereknek, azonban ez nem enyhített a fájdalmán. Így az anya a saját részére felírt tapaszból rakott fel egyet a gyereke hátára, majd együtt indultak a nő munkahelyére. A gyerek nem sokkal később már levegő után kapkodott, a végtagjai elszíneződtek, és a mentők kiérkezéséig az anya kollégái szájon át lélegeztették.

Miután kiértek a légi mentők, az anya nem mondta el, hogy tapaszt ragasztott a gyereke hátára, azt a mentőorvos vette észre, és távolította el, majd adta be az életmentő ellenanyagot.

Az anya nem olvasta végig a betegtájékoztatót, és nem tudta, hogy a tapaszt csak az használhatja, akinek az orvos azt felírta, és akkor sem adhatja másnak, ha a tünetei azonosak, ugyanis a helytelen alkalmazás túladagoláshoz és/vagy halálhoz vezethet.

Mivel az anya büntetlen előéletű, ezért ügyészség indítványozta, hogy amennyiben az anya beismeri a tettét, a Tatabányai Törvényszék 3 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje.

Forrás: HVG

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához