Ezeket látta már?

Alvási apnoé - segíthet a sószegény étrend?

horkolás ellen

Sokan küzdenek azzal, hogy éjszaka kimarad egy-egy lélegzetvétel. Egy kutatás szerint kapcsolatban állhat a sóbevitellel.

Alvás közben sok embernek időnként kimarad a lélegzetvétele, ami néhány másodpercig, de akár percekig is tarthat és több betegség tünete, kockázati tényezője lehet. Egy kanadai vizsgálat szerint a kihagyó légzés (alvási apnoé) a konyhasó bevitele összefügg.

Alvási apnoé okai

Mivel éjszakai nyugalom közben, álmában történik, alvási légzésszünetéről az érintett személy általában nem is tud, csak környezete veszi észre, és ha ez a szünet hosszú másodperceket, sőt perceket jelent, a hozzátartozók számára félelmetes jelenség lehet. Van, akinél ez a horkolás csöndjeként észlelhető, de a hálótárs számára mindenképp zavaró esemény.

Részletes orvosi vizsgálatok azt bizonyították, hogy az alvási légzésszünet egyik oka, hogy a légzésben résztvevő torokizmok túlságosan ellazulnak és átmenetileg elzárják a légutakat, a másik ok az agyi légzőközpont kihagyó ingerképzése. Az sem ritka, hogy ezek kombinációjáról van szó.

Szívelégtelenségben minden második betegnél előfordul az alvási légzésszünet, ami ilyenkor még tovább rontja az eleve nem megfelelő vérkeringést és a szervezet oxigén ellátását. Kanadai kutatók Takatoshi Kasai vezetésével ezért foglalkoztak vérkeringési elégtelenség miatt kezelt betegeik éjszakai alvásának vizsgálatával.

A felszívódó ödéma nehezíti a légzést

A vizsgált személyekre éjszakánként olyan műszereket szereltek, amelyekkel folyamatosan figyelhették a szívműködést, a légzést, az agyműködést és az esetleges végtagmozgást. Az utóbbinak különös jelentősége, hogy szívelégtelenségben a páciens alsó végtagja napközben megdagad, ödémás lesz. Ez a folyadékgyülem éjszaka jórészt fölszívódik, bejut a tüdőbe, illetve a nyaki szövetekbe és megnehezíti a légzést.

Alvási apnoé tünetei: veszélyes is lehet az alvászavar - olvasson tovább!

A túlzott konyhasó bevitel fokozza a vízvisszatartást és így a lábdagadást, a kutatók 54, szívelégtelenség miatt kezelt beteget tanulmányoztak. Egyértelműen azt találták, hogy ha a keringési elégtelenségben szenvedő beteg sok sót fogyasztott, lényegesen gyakoribb volt a kimaradó lélegzetvétel, mint akkor, ha sószegény étrendre fogták. Ez kiváltképp azoknál a férfiaknál érvényesült, akiknek a veseműködése is károsodott, mivel náluk a só- és vizeletürítés is rosszabb volt.

Forrás: MTI