Ezeket látta már?

Hátfájástól szenved éjjelente? Ebben a pózban érdemes aludnia

kielégítő alvás, melatonin

Nagyon sokan csak néhány órát bírnak éjszaka aludni, de rengetegen vannak olyanok is, akik hiába alszanak legalább 8 órát, mégis hát- vagy derékfájással ébrednek.

Melyik az ideális póz alváshoz?

A szakemberek szerint az, hogy milyen helyzetben alszunk, nemcsak a pihenés minőségére lehet nagy hatással, hanem egyéb egészségügyi problémák tüneteit is felerősítheti vagy éppen enyhítheti. Ráadásul ezek a problémák - mint a nyak-, derék- és hátfájás, az alvási apnoé, a gyomorégés, valamint a keringési zavarok - a napközbeni teljesítőképességünkre is komoly hatással lehetnek.

Vagyis, hiába alszunk viszonylag sokat, ha nem tudjuk kipihenni magunkat, másnap még fáradtabbak leszünk, a fáradtság, az alváshiányból származó ingerlékenység pedig csak tovább rontja a krónikus panaszok súlyosságát. Könnyen előfordulhat az is, hogy a nem megfelelő testhelyzet már alvás közben fájdalmakat, kellemetlen érzéseket okoz, ami miatt többször is felriadhatunk éjszakánkét, a szakaszos alvás pedig szintén nem segít abban, hogy kipihenjük magunkat.

Az, hogy melyik pozíciót találjuk a legpihentetőbbnek, természetesen a személyes preferenciánktól függ, de nemcsak ezt érdemes figyelembe venni, hanem azt is, hogy milyen egészségügyi panaszaink vannak, vagy éppen melyekre vagyunk hajlamosak. Ugyanakkor, azt se feledjük el, hogy a legtöbb ember forgolódik éjszaka, ritka, hogy valaki pontosan ugyanabban a pózban ébredjen, melyben elaludt. Lássuk tehát, mely alvási pozíciókat ajánlják a szakemberek!

Háton alvás - kiknek érdemes ebben a pózban aludni?

Bár az embereknek csak viszonylag kis része alszik a hátán, ezt tartják a legelőnyösebbnek. Ilyenkor ugyanis a gerincünk viszonylag természetes helyzetben van, egyik területen, sem a nyaknál, sem a deréknál nem nehezedik rá extra nyomás, így nagyon kevés az esélye arra, hogy hátfájással ébredjünk. A háton fekvés előnyös lehet azoknak is, akik gyomorégéssel vagy reflux betegséggel küzdenek, náluk javasolt az is, hogy egy párnával alátámasszák a fejüket, így ugyanis a gyomor a nyelőcső alá kerül, vagyis sokkal kisebb a rizikója annak, hogy a gyomortartalom és a gyomorsavak visszaszivárogjanak. Alvási apnoé esetén azonban nem ajánlott ez a testhelyzet, mert a nyelv visszaeshet, és akadályozhatja a szabad lélegzetvételt. Háton a horkolás is intenzívebbé válik.

Olvasson tovább! Így aludhatja ki magát, ha éjjel is fáj a dereka!

Oldalt alvás - hátfájósoknak is ajánlott

Az oldalt fekvés szintén segíthet a reflux tüneteinek enyhítésében, és mivel a hát viszonylag egyenes állapotban van, a hát-, derék- és nyakfájás csökkentésére is alkalmas lehet. Ebben a helyzetben a horkolás sem annyira erős, és a légutak is szabadabbak, tehát az alvási apnoéban szenvedőknek is ajánlott.

Az oldalfekvés egyik variációja, a magzati pozíció a legnépszerűbb: ilyenkor többé-kevésbé összegömbölyödünk, a hát begörbül, a térdeket pedig felhúzzuk. Mivel ez a póz összenyomhatja a hasat, a rekeszizmot, a légzést megnehezítheti, és a hátfájást is fokozhatja, illetve ízületi bántalmakat is okozhat. Ugyanakkor a horkolás csökken ebben a pozícióban. Ha ez a kedvelt alvási pózunk, enyhíthetjük az ízületekre és a hátunkra nehezedő nyomást, ha a térdeink közé párnát teszünk.

Hason alvás - horkolás ellen is hatásos lehet

A hason alvóknál a legritkább a horkolás, de sajnos minden más egészségügyi tünetet ronthat ez a póz, többek között azért, mert nem lehet megfelelő helyzetben tartani a gerincet, túl nagy nyomás nehezedik az izmokra, ízületekre, idegekre is.

Meglepő módon, az oldalt és hason fekvés a szépségünknek sem tesz jót - amellett, hogy sokkal rosszabbul nézünk ki, ha nem tudjuk kipihenni magunkat -, mert a párna által összenyomott arcon könnyebben elmélyülnek a ráncok, a szennyezett párnahuzat pedig pattanásokat is okozhat.

Forrás: https://academic.oup.com/asj/article/36/8/931/2613967

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Későn alszik el? Nagyobb lehet az esélye a szívbetegségekre

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#alváshiány

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához