Az érintés fontossága

Betegségek
2011. január 20. 12:57
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Az érintés befolyásolhatja a nemek felismerését. Az érintés befolyásolja a férfiasságról és nőiességről alkotott benyomást, állítja egy új tanulmány, mely a Psychological Science januári számában jelent meg.

Az egyik kísérlet során az önkénteseknek nem szempontjából semleges arcképet mutattak, miközben kemény ill. puha labdát kellett megnyomniuk. Akik kemény labdát érintettek, általában azt mondták, férfit látnak. A puha labdás csoport tagjai pedig nagyobb valószínűséggel nézték nőnek a képen szereplő személyt.

Az érintés fontossága

Az érintés fontossága

Forrás: Napidoktor


Egy másik kísérlet során az önkénteseknek az előzőhöz hasonló képeket mutattak, majd válaszaikat indigóval ellátott papírra kellett leírniuk. Néhányuknak azt mondták, hogy nyomják rá a tollat erősen, mert két másolatot szeretnének megkapni. A többieknek pedig azt, hogy óvatosan írjanak, mert az indigót még szeretnék használni. Akiknek rá kellett nyomniuk a tollat a papírra, azok nagyobb valószínűséggel láttak férfit a képen, akiknek pedig finom vonásokkal kellett írniuk, azok inkább nőt véltek felfedezni a portréban.

"Tényleg meglepődtünk." - mondta el Michael Slepian társszerző, a Tufts Egyetem végzett hallgatója. "Figyelemre méltó, hogy a kemény vagy puha tárgy érintése mennyire befolyásolja egy arc vizuális észlelését." A kutatók elmondták, hogy az eredményeik értelmében a társas kategóriák (mint például a nem) körvonalai részben a testből származnak, mint más tudástípusok is. Rejtőzhet némi tesi igazság abban a sztereotípiában, hogy a férfiak kemények, a nők pedig gyengédek, jegyezték meg nyilatkozatukban.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Életmód# pszichológia# szexuális egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk