Ezeket látta már?

Zavaró pigmentfoltok a bőrön - így halványíthatók el a bőrgyógyász szerint

pigmentfolt ellen bőr arc

A pigmentfoltok igencsak zavaróak, melyeket eltüntetni egyáltalán nem egyszerű.

A nők esetében a kor előrehaladtával szinte elkerülhetetlen az egyenetlen bőrszín kialakulása, de már a harmincas éveikben járó hölgyeknél is problémát okozhat - mondja Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász szakorvos.

Pigmentfolt, májfolt kialakulása

- Az egyenetlen bőrszín vagy szabálytalan pigmentáltság alatt azt értjük, hogy arcon, a nyakon illetve a kézháton, körülírtan az alapszínétől eltérő színű foltok alakulnak ki. Ezek az elváltozások jellemzően a bőr természetes és a külső tényezők által kiváltott öregedése során alakulnak ki. A pigmentfoltok mellett leggyakoribb tünetei az orron, az orrszárnyakon, a járomcsontokon megjelenő változatos rajzolatú hajszálerek, a daganatmegelőző vörös, hámló foltok (aktinikus keratosis), a megvastagodott, durva tapintatú bőr és a ráncok - teszi hozzá.

A természetes öregedést meghatározó genetikai hajlam és hormonhatások mellett a külső tényezők közül a túlzásba vitt napozás valamint szoláriumozás és a dohányzás is közrejátszanak az egyenetlen bőrszín kialakulásában. A természetes öregedés során a hámsejtek megújulása lassabbá válik, a bőr felszínén felgyülemlenek a szarusejtek, az elhalt hámsejtek nehezebben távoznak a bőr felszínéről. Ezért a bőr rózsás helyett fakóvá, szürkéssé válik.

A menopauza idején csökken az ösztrogének termelése. Emiatt csökken és egyenetlenné válik a hámban a melanintartalom, az idősebb hölgyek fokozottabban érzékenyek a napsugárzásra.

Az UV-sugárzás sokat árt a bőrnek

A legnagyobb veszélyt a túlzásba vitt napozás és szoláriumozás jelenti a bőr számára. Az UV-A és UV-B sugárzásnak köszönhetően a színeltérések közül az úgynevezett szoláris lentigó (öregségi pigmentfoltok) a legjellemzőbb tünet. Szeplőhöz hasonló, barnás foltokként jelenik meg az erős és gyakori UV-sugárzásnak kitett helyeken, főként az orcákon, a kézháton, a nyakon és a dekoltázs felső harmadában.

A bőr öregedésének külső okai közül a döntő szerepet a folyamatos, hosszú idejű napfényhatás, annak is az UV-A és UV-B sugárzása játssza, amit fotoaging-nek nevezünk. Az UV-A sugárzás csökkenti a kollagén és rugalmas rost képzést, növeli a kollagénlebontó enzimek mennyiségét és aktivitását. Elnyelődik a kollagén és a rugalmas rostokban és azokat közvetlenül is károsítja. A fokozott szabadgyök-képzés révén károsítja a DNS-t és így rákkeltő hatású.

A közhiedelemmel szemben a szoláriumozás hatására kialakuló barnaság nem véd a napfény káros hatásától." – mondja Dr. Schmelás Attila, aki a világos bőrűek mellett az idősödő nőket nevezte meg a legfőbb veszélyeztetettként az egyenetlen bőrszín kapcsán. "A hormonális változások (menopauza) és a dohányzás is okozhatja ezeket a hosszú évek alatt kialakuló bőrelváltozásokat. A rendszeres dohányzás miatt a hám elvékonyodik, vízhiányos, szürkés, élettelen és fakó lesz, a ráncosodás jóval kifejezettebb és gyorsabb ütemben halad előre" – mondta.

A kialakulás gyakoriságára vonatkozóan nincs konkrét statisztikai adat, csak az a megfigyelés hogy a kor előrehaladtával egyre gyakrabban látható.

Az egyenetlen bőrszín kialakulásának megelőzése

A szakember szerint az egyenetlen pigmentáció kialakulásnak megelőzésére a fentebb említett kiváltó tényezők lehetőség szerinti kerülésére, illetve az ellenük való védekezésre van szükség. Ennek érdekében használjunk bőrtípusunknak megfelelő erősségű fényvédőszert, rendszeresen távolítsuk el a felesleges szaruréteget és használjunk hidratáló krémet, valamint mellőzzük a dohányzást.

Mit lehet kezdeni a napfolttal?

Minden kezelés a bőrirritáció és a foltok újbóli megjelenésének kockázatával jár. A legtöbb esetben a bőrgyógyászati kezeléseket egy éven belül csak korlátozott ideig lehet elvégezni a kellemetlen mellékhatások csökkentése végett.

Ha nagyon zavarók az esetleg feltűnő helyen lévő napfoltok, olyan szereket rendelhetünk el kezelésképpen, amelyek lassítják vagy megállítják a tyrozin enzim aktivitását, amelynek hatására halványodhatnak a foltok.

Természetesen minden esetben mérlegelnünk kell olyan faktorokat is, mint a készítmények lehetséges mellékhatásai – ezek lehetnek irritáció, gyulladás, kipirosodás, esetleg allergiás reakció-, valamint például azt is, milyen más eljárások lehetnek hatékonyabbak.

Előfordul, hogy kémiai hámlasztással, dermabrázióval, lézeres kezeléssel jobb eredmény lenne elérhető – ezeket a döntéseket a pácienssel együtt mérlegeljük. Mindenesetre, ha valaki a napfoltjaitól szeretne megszabadulni, jól teszi, ha a kezelést még a fényszegényebb hónapokra időzíti, hiszen bizonyos bőrgyógyászati készítmények fényérzékennyé tehetik a bőrt, illetve egyes kozmetológiai kezelések után kifejezetten kerülendő a direkt napfény.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Pattanásból gennyes duzzanat? Ezt a részt ne nyomkodja az arcán!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

pattanás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához