Szívbetegség, cukorbetegség és depresszió – halálos kombináció a szekértő szerint
Szívbetegség, cukorbetegség és depresszió lehet a halálos hármas - az új vizsgálatok szerint a három betegség együttes fennállása 20-30 százalékkal növeli a halálozás esélyét.
Szívbetegség, cukorbetegség és depresszió – a halálos kombináció
Szívbetegség, cukorbetegség és depresszió lehet a halálos hármas - az új vizsgálatok szerint a három betegség együttes fennállása 20-30 százalékkal növeli a halálozás esélyét.
"Nem tudjuk, hogy minek köszönhető ez a megemelkedett kockázat, lehet, hogy a depresszió döntően befolyásolja a cukorbetegség karbantartásához szükséges tevékenységet, vagy a súlyosabb betegség jobban hajlamosít depressziós tünetekre" - mondta a durhami Duke Egyetem pszichiátriai és viselkedéstudományi részlegének vezető kutatója, Anastasia Georgiades.
Vizsgálatukban a kutatócsoport 933 szívbeteget követett több mint négy éven át
Ez alatt az idő alatt 135 beteg olyan beteg halt meg, akinek depressziója és/vagy cukorbetegsége is volt. Azok között a betegek között, akiknek mérsékelt vagy súlyos depresszió is jelentkezett és egyben cukorbetegek is voltak, a kutatók 30 százalékkal nagyobb halálozási arányt találtak a négy év alatt, mint azoknál a betegeknél, akiknél a depresszió vagy a cukorbetegség önállóan állt fenn.
Az adatok arra utalnak, hogy a cukorbetegség és a depresszió fokozzák egymást kedvezőtlen hatását, de az összefüggés okai nem tiszták.
"A vizsgálat eredményeit újabb vizsgálatokkal meg kell erősíteni, mert pillanatnyilag messze nem bizonyító erejűek" - mondta Georgiades. "További vizsgálatok célja lesz, hogy az összefüggés mögötti folyamatokat közelebbről is megfigyeljük. Eközben javasoljuk, hogy az orvosok ezekre az esetlegesen magasabb rizikóval rendelkező betegekre fordítsanak fokozott figyelmet."
Így javíthat az életesélyein
Mint azt Lana Watkins társszerző megjegyezte:
"Ha önnek vagy szerettének szívkoszorúér-betegsége és cukorbetegsége van, a depresszió tovább ronthatja túlélését, főleg ha elég súlyos ahhoz, hogy hatással legyen a napi tevékenységére."
"Beszéljen orvosával és érdeklődjön, hogy kaphat-e segítséget depressziójával kapcsolatban, akár gyógyszerekkel, akár életmódbeli változtatásokkal, úgymint aktív társadalmi élet, vagy mozgás" - tanácsolta Watkins.
Az eredmények megerősítették a korábbi feltételezéseket
"Ez egy érdekes vizsgálat, amely ismétlése annak a korábbi kutatómunkának, mely szerint a depresszió tünetei összefüggnek a koszorúér-betegség túlélésével." - mondta el Robert M. Carney, pszichiáter professzor, a Washington Orvosi Egyetem Viselkedéstudományi Központjának igazgatója.
"Más vizsgálatok szerint a depresszió nagyon gyakori cukorbetegek között és gyakran társul rosszabban szabályozott cukor anyagcserével és a hosszú távú szövődmények kialakulásával" - mondta el Corney.
A kutatók felvetik a koszorúér-betegekben a depresszió és a cukorbetegség kapcsolatának lehetőségét, és hogy a két kórállapot együttes fennállása nem csak az egyenként okozott kockázatnövekedés összegével emeli a halálozást. - tette hozzá a szakértő.
"Ez egy potenciálisan nagyon jelentős eredmény, mivel felveti a két rizikófaktor közötti kapcsolatot" - mondta Corney. "Ezáltal lehetőséget teremt ahhoz, hogy azonosítani lehessen a nagyobb kockázattal rendelkezőket és esetlegesen új terápiás stratégiákhoz vezethet, így javítva ezen betegek túlélését."
Ez is érdekelheti:
- 10 betegség, ami ólmos fáradtságot, kimerültséget okozhat
- Depresszió ellen: ez az 5 étrend-kiegészítő segíthet
- Orbáncfű: ha szívbeteg, vagy gyógyszereket szed, vigyázzon vele!
- Depresszió: hormonzavar is okozhatja
- A szívbetegségek kockázata tényleg csökkenthető zöldségekkel? A kardiológus válaszol
- Gyakori kézzsibbadás: cukorbetegség és a pajzsmirigy is lehet az oka!
- Döbbenetes eredményeket hozott a szívinfarktus utáni, személyre kardiológiai gondozás
- Magas vérnyomás: 7 módszer, amivel az orvos szerint is csökkentheti otthon