Ezeket látta már?

Bélrák ellen is védhet a rendszeres testmozgás!

Bélrák ellen is véd a rendszeres testmozgás! Ritkábban halnak meg bélrendszeri rák következtében azok, aki rendszeresen, sokat mozognak - állítják amerikai kutatók, akik tanulmányukat a Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című folyóiratban jelentették meg.

Amikor a II. világháborút követő időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az első számú halálokot jelentő szív- és érrendszeri betegség után a legtöbben rosszindulatú daganatos betegségek következtében vesztik el életüket, az Egyesült Államokban több nagy vizsgálatot szerveztek a rákbetegség kutatására.

Bélrák ellen is védhet a rendszeres testmozgás!

Az első Cancer Prevention Study 1959-ben indult, ebben az Egyesült Államok 25 államából 68 000 önkéntes vett részt. Mivel néhány év alatt nyilvánvalóvá vált, hogy ennél sokkal több résztvevőre és mind több szempont figyelembe vételére van szükség, 1982-ben 50 ország területén 1,2 millió felnőttet vontak be a további megfigyelésekbe.

Kathleen Y. Wolin és munkacsoportja e hatalmas vizsgálat 150 ezer résztvevőjének adatait elemezte azért, hogy összefüggést találjanak a rendszeres mozgás és a végbélrák halálozási rátája között.

A résztvevők fizikai aktivitását 1982 és 1997 közötti időszakban vizsgálták. Ezután pedig az amerikai halálozási statisztikákban kerestek adatokat arra, hogy 1998 és 2006 között közülük hányan haltak meg daganatos betegségben.

A statisztikai értékelés egyértelműen bizonyította, hogy azok haltak meg legritkábban vastagbélrákban, akik legalább egy évtizede sokat és rendszeresen mozogtak. "Azoknak az embereknek, akik felnőttkorukban folyamatosan aktívak, lényegesen kisebb a kockázata, hogy bélrákban veszítsék el életüket, mint azoknak, akik a manapság megszokott ülő életmódot folytatják" - hangsúlyozza Wolin.

"Az emberek az új év kezdetén gyakran gondolkodnak azon, hogy valamiféle mozgás vagy sport mennyire segíti őket, hogy egészségesek maradjanak, vagy már túl késő. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy a rendszeres fizikai terhelést soha nem késő elkezdeni. A mi vizsgálati eredményünkből ezt az üzenetet kell mindenkinek meghallania".

A rendszeres mozgás feltétlenül szükséges a mozgásszervek és szív-, érrendszeri betegségek megelőzése szempontjából, de a daganatos betegségek okozta halálozás csökkentése további előnyt jelent.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához